Selejtek Szilvitől

Mivel  nevezetes férjem igen nevezetes munkahelyéről még mindig nem kapta meg a pénzét így szerény karácsonyt tartottunk. Na, a híradásokban szereplő 30.000Ft/család/ karácsonynál azért többet költöttünk, de nem sokkal, hisz pazarló, felelőtlen lelkek nem gondoltunk előre erre a csapásra, meg arra sem, hogy egy projekt munkába fektetett több száz munkaóra is kifizetetlen marad…és igen nem takarékoskodtunk, mivel egy fizetésből éltünk már előtte is fél éve.

Eszembe  is jutott az antivilágból egy történet: Már egyetemista voltam, mikor apámat megműtötték és leszázalékolták, ami a családnak nagy anyagi érvágást jelentett. Gondoltam, hogy kérek szociális ösztöndíjat, mert erősen megszorultunk. Kérelmemet a KISZ vezetőség „jóléti biztosa” bizonyos M. Aranka elutasította, mondván, hogy nekünk már régen takarékoskodnunk kellett volna. Ő tudta volna, hogy ez a műtét leszázalékolással jár, meg az orvosi borítékok, és kiesett munkaórák mellett nyugodtan spórolhattunk volna…Sosem felejtem el.

 

Nem panaszként mesélem a történetünket, hisz tudom, hogy Afrikában nagy kaland a tiszta víz elérése is, és a világban több tíz millióan élnek napi 1-2 dollárból. Nagy kincs a víz, a munka, az élet, és én erősen globálisan gondolkodom, de nehéz a rosszba beleszokni…Na, ez az igazság. Még annyit, úgy érzékelem, hogy a zemberek többsége azt gondolja: Vele nem történhet meg ez vagy az. Így közömbösen, gyakorta kárörömmel szemlélik a körülöttük zajló eseményeket. Egyszer csak jön egy furcsa pillanat, eddig nem ismert érzés, és megtörténik velük is az elképzelhetetlen, és jön a nagy csodálkozás, miközben egyre fogy a kárörvendők tábora és egyre nagyobb a pórul jártaké…

Szóval szerény volt az ünnep, de annál nagyobb a szeretet, így ragyogóan telt együtt a néhány nap.  Mivel alapvetően optimisták vagyunk, még a nyár előtt „elástam „160 eurót, hogy kiugrunk majd Bécsbe, és legyen költőpénzünk. Most a kisebbik fiamnak beáldoztam a dugipénzt, hogy költse el a nagy osztrák leértékelésen. ..Nem kellett hosszan rábeszélnem.

Így aztán 29-én reggel négyesben felkerekedtünk, hogy megszálljuk a hajdanvolt császárvárost.

Érdekes volt, ahogy a határnál kifelé menet elfogyott a hó, de „szerencsére” a vad hideg nem hagyott cserben minket: Szikrázó napsütés volt, de alacsonyan szálltak a mínuszok.

Jártam már adventkor Bécsben, akkor olyan ünnepélyes és meghitt volt a forraltborral és a punccsal együtt is. Nos így szilveszter előtt erősen nyüzsgő és hangos. Sok magyar beszéd hallatszott az utcákon az üzletekben, még több olasz és nagyon sok mandulaszemű is fagyoskodott a decemberi Bécsben. És persze ott voltak szebbnél szebb valódi és műszőrmékben az orosz bárisnyák is. Régen láttam egy helyen ennyi gyönyörű mozgó szőrmecsodát. Amúgy imádom az olaszokat, de így téli kabátban valahogy túl hangosak voltak, ami jól áll nekik a tengerparton vagy a forró római utcákon, az idegesítő volt a fagyos városban.

Mindegy, hogy osztrák, orosz, olasz vagy kínai meg magyar, mind-mind vadul soppingolt, hisz szinte minden üzletben 50-70%-os táblák csalogatták a vevőket. No, azok mentek is és hatalmas kupacokkal karjukon várakoztak a hosszú pénztársorokban. Enyhén meg is kergültek a vásárlási láztól: a pénzöltéstől ittasan, delejes tekintettel csörtettek át a boltokon, sőt az utcán is, a többieken átgázolva haladtak a következő üzlet még kedvezőbb leárazásához…Kismamák a babakocsival törték az utat, a többiek csak nemes egyszerűséggel arrébb löktek. Már- már kezdtem azt gondolni, hogy láthatatlan vagyok.

 

Mi pihenésképpen és a fagyhalál elől betértünk a Stephan Kirchebe, ami még mindig nagyon szép és ünnepi, meg felemelő, meg minden. Ráadásként egy vegyes kórus szórakoztatta a nagyérdeműt, így amennyire a hangos taljánok és fényképezőgépet csattogtató turisták mellett lehetséges volt, átadtuk magunkat egy félórácskára a hely szellemének. Jó volt.

Ha Bécs, akkor bécsi szelet. Felkerestük Fligmüller éttermet, ahol állítólag az igazi bécsi rendelhető, ehető. Erős mínusz ide vagy oda az érdeklődő és éhes tömeg az utcán topogott bebocsátásra várva. Továbbléptünk egy hasonlóan híres helyre, már messziről láttuk az utcán kígyózó sort. Így kikötöttünk egy harmadik „ noname” vendéglőben, ahol már bent az étteremben kellett ¼ órát várakoznunk. Lényegesen olcsóbb volt, így a bundás husi mellett egy forró levessel is megörvendeztettük kihűlt pocakunkat. Ahogy közelgett az este és fokozódott a hideg, úgy nem csökkent a vásárlók és az utcán hömpölygők száma, pedig a teázók és kávézók is láthatóan dugig voltak. Még ebben az örült beszerzési lázban is klassz volt ott lenni, hogy nem hallottunk nyolc óra hosszat híreket, hogy helyette a fázó konflis lovacskákért aggódtunk és válogattunk a hétpettyes katicák, négylevelű lóherék és szerencsemalackák között, amik segítségével egy jobb év vár majd ránk. Úgy érzem segédeszközök nélkül rosszabbak az esélyek. A hazafele út szerencsére visszarángatott a valóságba, mikor a 379Ft+ benzinből aprócska autómba 20.000 Ft-ért került üzemanyag. Lehet, hogy dzsipem van csak nem vettem észre?? Akkor is jó volt egy napot az osztrák fővárosban tölteni!

( A képek egy része pedig már az új médiatörvény szellemében: Nem sérti senki jogait, mert minden felismerhetetlen, hacsak nem a fotóművészekét,de azok nem számítanak)