A Poltár idei második estjét Parti Nagy Lajossal tölthettük a Wesley János Lelkészképző Főiskolán. A környék, ahova beágyazódik az intézmény, hát továbbra sem mondható biztatónak, egyesek bizonyos szagokat is éreztek, de mindezek ellenére vagy ezzel együtt is jó kis este volt.
Parti Nagy, ki 1953-ban Szekszárdon született, arról nincs információ, hogy színésznővel szerelmi bonyodalomba került volna, az ellenben tény, hogy a kortárs magyar irodalom egyik meghatározó képviselője, és több mint harminc díja között a Kossuth díj is megtalálható.
Nem régiben mutatta be a Katona József Színház Pinokkió című gyermek thrillerjét és az olvasó polgárok egy része körében nagy népszerűségnek örvendenek a Magyar mesék, amelyek írásába 2011. áprilisában fogott bele, s az első 53 történet tavasszal meg is jelent a Magvető Kiadónál Fülkefor és vidéke címen.
Az este a FÜGGETLEN KÖZÉLETI KLUBban meseolvasással kezdődött a könyvből és az azóta született alkotásokból. Kicsit aggódtam, mert a szerzők gyakorta másképpen érzik a műveiket, s másképpen szól a leírt mondat, más értelmet kaphat a kimondott szó.
Partinál nem így történt, mert nagyszerű előadó, és mi a mesék hallgatása közben egyre éberebbek lettünk, s kínosan kacarásztunk a hallott tantörténeteken. Jó néha nevetni olyanon is, ami egyáltalán nem vicces, s igen, néha elég csak, hogy legalább mosolyba szaladhat a szánk, hisz mostanában nem sok okunk akad az örömre. Hallgattuk a meséket, amelyekkel végigélhettük az elmúlt másfél év nagy pillanatait a bocskaitól (nem az István), a szegénységen át a baltásig. A gunyosoros hangvételű művek egyfajta görbe tükörben mutatták a jelen hazai társadalmi, politikai állapotját, szatírában, amely szerinte (és Heine szerint) a tehetetlenség eszköze… Ezek a rövid sziporkák nagyon tömören és nagyon világosan fogalmazzák meg azokat a közéletben zajló dolgokat, amiket nem igazán érthet meg egy olyan gondolkodó ember, kinek fontos hazája és saját maga boldogulása is. Nem kell ehhez jobbon vagy a ballon állni, elég egy tisztességes értékrend mentén élni, gondolkozni.
Egyszer, mint minden, a mesélés is véget ért, és következett a kötetlen beszéd ideje, amely során Szénási Sándor rádiós-újságíró vállalta fel az animátor szerepét. Sok mindenről esett szó, hisz sok a megválaszolatlan kérdés. Előkerültek a közélet prominensei, mint Orbán, Gyurcsány, Bajnai, de még Papcsák is. Szóba jött a reménytelenség és remény, a demokrácia és annak hiánya is. Arról, hogy a kultúra kikerült a társadalmi prioritások köréből, így az írói szavak is súlytalanul keringenek, s akiknek kéne, azok meg sem hallják. Azt is megtudtuk, hogy Parti Nagy a mesefolyamot 2014 áprilisáig tervezi folytatni, akármi is következik az után… Akármi.
Jó este volt, mert találkozhattunk egy független alkotóval, akit szó nem butít, fény nem vakít, és még a kincs és a rang sem vesztegette meg..
Zárva az estet a Fülkefor és vidéke című kötetből a Fülkérvastaps befejező mondatai: „…Éppen mintha le se mondott vóna, nem es vóna vége, el sem futott vóna véle.”
Ez volt a Poltár 2012. október 31-én
