Mire leértünk Rómáig már ezerrel tombolt a nyár. A sátor olyan volt esténként, mint egy szauna kamra. Már nem fáztunk, de legalább a Firenzében bevezetett spórolási módszer működött. Így továbbra is megkaphattam a napi fagyimat a kempingen „megspórolt” pénzből.
Róma nagy volt, lüktető és csodálatos. Azt hiszem megnéztük a kötelezőket, s egyiktől, másiktól igazi ámulatba estem. Felemelő élmény volt a Szent Péter katedrális, már maga a tér is, s az követően a templom. Hatalmas, impozáns, s mégis minden a helyén volt, én egyszerűen tökéletesnek láttam. Máig őrzöm azt a pillanatot emlékeimben mikor beléptem.
Az ókori emlékek, romok között lépdelve először ott érezhettem azt a semmihez sem fogható érzést, hogy a történelem kövein sétálok. Mindig különleges érzéssel tölt el, ha arra gondolok, hogy több ezer évvel előtte ezeken a helyeken emberek éltek, sétáltak, szórakoztak, öldököltek, szerettek, intrikáltak gyűlöltek. Szóval olyanok voltak, mint ma mi, csak kicsit korábban tették ezt . Azt éreztem, hogy együtt gyalogolunk ott azokon a történelemkönyvekből ismert helyeken, olyan ez, mint egy időutazás.
Megnéztük Róma híres szökőkútjait is, amelyek csodálatosak, s bónuszként a nagy melegben jót is pacsálhattunk a vizükben A legemlékezetesebb a Fontana di Trevi volt, ahol sikerült fotózás közben egy szuvenír árus kis bőrönd standját levernem . Mondjuk, nem örült neki. Akkor már ismertem a szót: scusi, mondtam is sűrűn, de ő egyfolytában az édesmamáját emlegette. Azt hiszem, jól értettem, és nem az enyémre gondolt. Szerencsére mindene épségben maradt. …Micheangelóval is találkozhattunk újra freskójával, a Pietával és Mózessel is.
Róma lüktetett a napfényben, az emberek többsége csinos kis robogókkal száguldozott, kedvesek, nyitottak, segítőkészek voltak az emberek. Mielőtt elindultunk sokan riogattak azzal, hogy sok a lopás, óvakodjunk a motoros tolvajoktól, szerencsénkre mi még csak hasonlóval sem találkoztunk.
Miután szétgyalogoltuk a lábunkat, s megismerkedtünk a sok-sok látnivalóval újra autóba ültünk, és a csizma másik oldala felé vettük az irányt. Az eredeti tervekben Nápoly is szerepelt, de a csapat megbeszélte, hogy országúton ezekkel az autókkal ez túl nagy vállalkozás lenne. Marad hát Rimini és San Marinó a törpe állam. A nagy kulturális sokk után jól esett a tengerparton ejtőzni. Itt még több asszony meg több nyugágyon heverészett hosszú kilométereken át a tengerparton. A cseccse-becse és kókusz árusok hangosan kínálták portékáikat a forró homokban. Fürödtünk, napoztunk, gyalogoltunk hosszasan. Élveztük a napot, a tengert, esténként pedig a korzón bámészkodtunk. San Marino is egy nagyon kedves hely volt, mintha a virágzó középkorba csöppentünk volna, s ráadásul csodás kilátás nyílik onnan a környékre is. Sajnálatosan itt ettem életem legrosszabb jégkrémjét, ciklámen színű volt és bűn rossz, legalább is az én ízlésem szerint. Szégyenszemre el is dobtam.
Véget ért a tengerparti semmit tevés, s elindultunk hazafelé. Még egyszer bekukkantottunk Velencébe, hogy elménkbe zárhassuk ezt a felejthetetlen élményt, és, hogy a Rialto forgatagában vegyünk egy –két emléket magunknak. Itt kaptam meg életem első farmerjét, egy tarisznyás bölcsészek által ige kedvelt rojtos kis bőrtáskát, és egy csodás,igen aprócska bőrszoknyát. Mivel már a növésen túl voltam, évekig kísértek ezek a ruhadarabok.
Az autónk gumija akkora már tükör simára kopott, de hála a nagy óvatosságnak a Moszkvics kerekei egy nyugati autóval sem voltak kompatibilisek, így maradt az óvatos közlekedés. Visszafelé hegyen völgyön zakatoltunk, miközben az idő egyre hűvösebbre fordult, s mivel ránk sötétedett az országút mentén vadkempingeztünk. Éjjel ismét jól összebújtunk, s reggel patakvízben mosakodtunk a romantika jegyében. Utazásunk utolsó állomása Bécs volt, addigra már úgy telítődtünk és elfáradtunk, hogy nem tudtak már tűzbe hozni a valaha dicső császárváros nevezetességei. Már tudom, hogy Bécs is egy izgalmas város, látnivalóival és sajátos hangulatával, de akkor jobban érdekelt, hogy még teletömjem magam banánnal, ami átszámítva is olcsóbb volt, mint otthon, ráadásul lehetett kapni. Búcsút intettünk Bécsnek s elindultunk hazafelé. Az autóban még maradt egy kis krumpli és hagyma is, ebből jól lehet érzékelni, hogy mennyi kaját vittünk a három hetes utazásra. Épen és élményekkel tele érkeztünk haza. Az emlékeket eltároltam, s a rucikat, amiket kaptam rongyosra hordtam, mert még úgy leharcoltam is igen különlegesnek számítottak abban a régi antivilágban.
Ilyen volt az első külföldi utazásom, már amire emlékszem belőle.
