Szerda este az ünnepélyes nyitógálával útjára indult a 17. Titanic Nemzetközi Filmfesztivál. Az eseményt Horváth György fesztiváligazgató és a főváros részéről Germánné dr. Vastag Györgyi tanácsnok nyitotta meg. A fesztivál nyitófilmjeként a vendégek Wes Anderson Oscar-díjra jelölt animációs filmjét, A fantasztikus Róka urat láthatták. Tizenegy napon át több mint harminc sajtóvetítésre és százharminc nyilvános vetítésre várják a nézőket. A nagyközönség a versenyfilmeket esténként tekintheti meg az Urániában.
A Szabadíts meg minket a gonosztól! című filmmel indult számomra a fesztivál, naná, hogy sikerült bevállalni a sötétoldal-szekció nyitóalkotását. A 2009-ben készült dán thriller, Ole Bornedal alkotása egy elhagyatott tengerparti út képével kezd, miközben a narrátor, egy fiatal nő bemutatja a film főszereplőit. Megismerjük Annát, a város nem hivatalos polgármesterének angyali feleségét, aki amúgy szívbeteg; Ingvart, a párját, aki II. világháborús veterán. Ott van Johannes és Pernille, egy koppenhágai házaspár, akik nemrég költöztek ide. Johannes menő ügyvéd, akinek a szép feleség mellett két szép gyerek is jutott. A film során a történet egyik kulcsfigurája lesz Alain, a boszniai menekült, aki a háborúban elvesztette családját és esze egy részét is. Ő már nem vágyik másra, csak békére és nyugalomra. .jpg)
A film fontos figurája Lars, Johannes semmirekellő testvére, aki kamionjával holtrészegen véletlenül elüti Annát. A nő holttestét elrejti, és kieszel egy tervet, hogy a balesetet Alainre, a boszniai menekültre kenje, akit barátaival egyszerűen csak niggernek neveznek. Az üldözött férfi, a testvér Johannes házában talál menedéket… Krimiről többet nem illik elmondani, de hihetetlen és megdöbbentő fordulatok várnak a nézőre.
Szalmakutyák dán módra
Cameron Bailey szerint: „A film Sam Peckinpah klasszikusának, a Szalmakutyáknak a szerkezetére rímel, ám amíg Peckinpah filmje egy olyan értelmiségire összpontosít, aki elmenekül a konfliktus elől, de rá kell jönnie, hogy nincs menekvés, addig Bornedal alkotása elsősorban a közösségen belüli ellentmondásokat veszi górcső alá. Itt a rendező nem hagy kiutat a néző számára; a túltelített színek használata is ezt az erkölcsi csömört tükrözi. A Szabadíts meg minket a gonosztól! kemény kézzel nyúl a politikai ideákhoz és az előítéletekhez.”
1971-ben a Szalmakutyák bizonyára hatalmas vihart kavarhatott, de a dán alkotás sokan tapasztalt világunkban is megdöbbentő dolgokkal szembesíti a mozinézőt. Most, a választások idején minden erőlködés nélkül párhuzamot vonhatunk a filmben látottak és saját mindennapjaink között. Mondhatom, megdöbbentő a hasonlóság, és az még inkább, hogy egy Dánia „típusú” demokráciában is vászonra kerülhet, életszerű egy ilyen rémületes fikció. Gyomorszorító a kiszolgáltatottság látványa, az erőszak tombolása, az előítéletek mentén felszabaduló önbíráskodás igazolása. Talán a legfélelmetesebb mégis az, hogy milyen könnyen bekövetkezik az ember „elférgesedése”, ahogy nem képes szembenézni a problémáival, másokra kenve hibáit, másokat okolva saját gyarlóságáért, egyre mélyebbre süllyed a hazugságok ingoványában… Amikor már azt gondolja a gyanútlan néző, hogy vége, akkor még egy hatalmasat csavar a történeten a rendező, no és a végén a különös kosztümbe bújtatott narrátor elmondja azt is, hogy mi történt aztán főhőseinkkel…
Erősen úgy tűnik, hogy XXI. századi világunkban is szükség van az imára: „…és ne vígy minket kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól!...”
(Szy)
