Alapvetően már felvérteztem magam, de mégis a legváratlanabb pillanatokban tör rám a félelem: A gyomrom görcsbe rándul és valami nagyon-nagyon balsejtelem fut át rajtam. Nem a miatt aggódom, hogy dolgok derülnek ki, bár manapság a semmi is lehet nagydolog, inkább az, hogy lélekben és egészségben nem vagyunk felkészülve erre az ütközetre. Hisz, ha mocskolnak, akkor is nagyon fáj, ha ártatlanul teszik azt, sőt…Már azt is tudom, hogyan ölhetnek a szavak, hogyan lehet egy embert kés és pisztoly nélkül is megsemmisíteni.
Szombaton kikapcsolódásképpen kosármeccsen voltam. Nekem ez tényleg kikapcsolódás, hisz nagyon szeretem a kosárlabdát, régen űzni is, és manapság már csak nézni. A magyar bajnokság kér férficsapata csapott össze ezen az estén: a tabella negyedik és kilencedik helyén álló fiúk csatáját néztük meg élőben. Már a sportcsarnokba való bejutás az arrafelé nem ismerősöknek egy szép IQ feladat… Csak egyszer kellett körbejárni az épületet füvön, sárban, míg ráakadtunk a vendégszurkolók, majd a bérletesek bejáratára, aztán hosszas keresgélés után a sima nézőknek szánt kapura is. A meccs előtt még belülről is körbefuthattunk a csarnokot, mivel az asszonyság mást mondott, mint adott, és mi hittünk neki. Pedig manapság jobb minden infót leellenőrizni, ami általunk nem ismert forrásból érkezik.
A dolog jó oldalát nézve: húsz perc alatt kívülről és belülről is volt szerencsénk megismerni a kosárlabda csarnokot, így legközelebb már nagyon otthonosan mozoghatunk majd benne. Melegítés közben elfoglaltuk a helyünket és megpróbáltuk megfejteni, mit is mond a hangosbemondó, mert igencsak recsegett, ropogott a szerkezet. Mivel egy szót sem értettünk, otthon az interneten néztük meg a játékosok nevét. A jobbik helyen álló házigazda szurkolói táborába kerültünk.
Egy jó biztos van ebben a sportban, egy kosármeccsre nyugodtan el lehet vinni egy pici gyerkőcöt is, azt leszámítva, hogy szókincse igen mélymagyar kifejezésekkel gazdagodik. A kedves mama foglakozására vonatkozó szófordulat egy ilyen mérkőzésen az alapkifejezés, és ezt cifrázzák és gazdagítják további szóösszetételekkel. Ezek többsége általában a háromtagú játékvezetői kart érintik, kisebb részben az ellenfél játékosait, elenyésző gyakorisággal a saját csapatot és annak edzőjét. A fiatal magyar tehetségek mellett mindkét csapatban szép számmal akadnak fehér, csoki és tej csoki színű amerikai fiatalok is, akik játéktudása és szellemisége jótékonyan hat a labdát eredményesen pattogtató magyarokra is. Ráadásul a nézők számára is nagyobb az élvezet, dinamikusabb a játék, több benne a show elem a bravúros egyéni megoldás. A kosárlabda alapvetően csapatsport, s részemről azt kedvelem benne, ha „agyas összjáték” nyomán születik meg egy- egy pont, de sokan azt szeretik, ha ezek az óriás bébik a gyűrűn csüngve pakolják az ellenfél kosarába a gólokat.
Azt hiszem a házigazdák lebecsülték a tabellán hátrébbálló ellenfelet, akik az első negyedben szinte nem is hibáztak, míg a hazaiak gyűrűjét mintha bedeszkázták volna. Na, ebben az időben a szurkolók nem igazán dicsérték a csapatukat. Szóvá tették, kötőszavakkal színesítve, hogy ennyi pénzért.. ( Mennyiért?) , meg fakezű, EZ úgy se dobja be szavakkal leheltek erőt a kedvencekbe.
A második negyedre fordult a kocka, felébredt a hazai gárda és fakezét dobókézre cserélve átvette a vezetést. Ettől kezdve a bírókkal akadt a legtöbb probléma: Finoman szólva is vak volt éppen a három közül valamelyik, rosszat fújt, a Te rohadt kis kopasz a kedves kifejezések közül való volt. Így aztán el kezdett lejteni a hazai kosár felé a pálya, szerencsére csak épphogy, és ezt a vendégjátékosok egész jól tűrték. Az edzőjük néha-néha kiakadt, de a hazaiak győzelme előtt már nem állt több akadály.
A mögöttünk ülő szurkolóról megtudtuk, hogy előző nap jól „be’szott”, meg, hogy nem is olyan ügyetlen az ellenfél csapatában a 13-as, meg a 20-as sem. Szemben a kemény mag dobokkal, síppal és nádi hegedűvel bíztatta a sajátjait ,ami néha kimondottan feldobta az ember lányát és a csarnok hangulatát.. Ellenben hiányoztak a külföldi meccseken megszokott pom-pom lányok, akik a szünetekben szórakoztatják a publikumot. A végére kicsit eldurvult a játék, de győzött a jobbik, a hazai.
A tanulság...
Mi a tanulság? A sport csak egy játék, ahogy a színház is színház és nem a Nemzetbiztonsági Hivatal, sőt nem is az Ózdi Kohászati Művek. Mindkettő a szórakoztatásról, lehetőség szerint a színvonalas szórakoztatásról szól: Hiszen lehet jó a csapat, bravúros az előadás, ha nincs néző, akkor nem ugyanaz. Egy ilyen találkozáskor a néző legalább annyira hat a játékosra, színészre, mint az őrá. Az élő pillanat közös élmény, közös produkció, oda-visszahatásban: A szereplő készül, úgy érzi 100%-on van, de a közönség reakciója erősítheti, de ki is olthatja adott napi produkciót. Ettől megismételhetetlen és egyszeri minden ilyen találkozás, és ettől olyan csodálatos is. Azt is tanítja, hogy bírnod kell a pofonokat, mert aki gyenge az elbukik és a földön fekvő emberbe rúgni, az nagy össznépi játék manapság.
