Pontosabban igyekszem pozitív lenni. Hogy miért? Mert testem lelkem, eszem igényli, hogy ne bombázzam magam negatív gondolatokkal, állítólag ettől leszek egészséges és kiegyensúlyozott. Így hajtok erre a kiegyensúlyozott állapotra.
Mit is teszek? Vettem már Leszarom tablettát. Ne mosolyogjon senki, lehet ilyet kapni. A használati útmutató szerint, akkor kell bevenni, mikor valami kellemetlenség ér. Szerencsére bőven van belőle a dobozban…, így lehet kapkodni.
Szóval meghoztam a nagy elhatározást, hogy pozitív leszek, és lepöckölöm magamról a rám nehezedő problémákat, van belőlük pedig bőven. Nem is a problémákkal van a baj, hanem azzal, hogy nem látom, nem tudom , miként is lehetne megoldani? Hogyan is jöhetnék le az engem körülvevő konfliktusokról? Pedig, mint tudjuk a dolgok fejben dőlnek el.
Kívülről nézve magam szinte tehetetlenül vergődöm a problémáim közepette, mert a legtöbb olyan, mint egy örvényekkel teli gyors folyó, sodor és le-leránt, én pedig tehetetlenül kapálódzom, hogy a felszínen maradhassak. Talán az lehet a pozitív hozzáállás, ha hagyom, hogy lehúzzon az örvény, nem rúgkapálok, nem harcolok, látszólag megadom magam, s mikor elértem a folyó fenekét kirúgom magam ebből a szorult helyzetből. Feltéve, ha marad addig elég levegőm.
Pozitív vagyok ébredéstől lefekvésig. Ebből az idilli állapotból néha kizökkent a külvilág. Mikor hallom, fotókon látom, hogyan vegzálják, magukat érzékeny, keresztény állampolgárnak tartó emberek, azokat a nehézsorsú honfitársakat, akik hóban fagyban több száz kilométer gyalogoltak, hogy felhívják a honatyák és honanyák figyelmét nehéz helyzetükre. Süket és vak, és érzéketlen az, ki nem vesz tudomást arról, hogy Magyarország bizonyos térségeiben, ha megszakadnak az igyekezettől, akkor sincs munka, nincs megélhetés, sötét, reménytelen alagútban bolyonganak kicsik és nagyok. Attól, hogy azt mondjuk, nincs ilyen, attól még van, itt Európa közepén. Az éhség és a fagy nem olyan, hogy türelemmel kibekkelhető, az jön, az van, s kíméletlen, ráadásul nem ért a nemes szólamokból sem.
Pozitív vagyok, de azért meghökkenek, mikor focidrukkerek osztják az észt az egyetemistáknak. Éretlennek, linknek nevezik őket, lekicsinylik a problémáikat, s ezen gondok hosszú távú hatásait.
Aki volt egyetemista, az tudja, hogy az előadások, szemináriumok mellett jutott idő szórakozásra, bulizásra is, hisz ez a huszonévesek életéhez szorosan kapcsolódik. S, ha néha az egyetem mellé is jártak, nagy többségükből mégis felelősségteljes felnőtt lett, aki munkájával hozzátesz, hozzátett az ország gyarapodásához, nem is keveset. Az értelmiség nem valami elefántcsont toronyból kukkolja a földlakókat, ő is itt él, ő a társadalom egyik fontos motorja. Ezt hívják munkamegosztásnak, hogy ki-ki a maga helyén tudása és képességei legjavát nyújtja.
Azon sincs vita, hogy kell szabni egy reális időt arra, hogy mindenki eljusson a diplomáig, és a linkek kihulljanak. Erre remek ösztönzők léteznek, de semmiképpen sem a röghözkötés az üdvözítő módszer. Főleg olyan időkben, mikor 500 ezer ember külföldön keresi a boldogulást, mert itthon nem talál végzettségnek megfelelő, tisztességes bérrel járó munkát. Szabályok, törvények, szavak csak üres szólamokká válnak, ha nincs mögöttük tartalom.
Kikiálthatom, hogy holnaptól legyen mindenki egészséges, de ettől nem sok minden, mondjuk semmi sem változik meg…
Pozitív vagyok, mikor felelős személyek nyilvánvalóan igaztalan dolgokat állítanak, simán szemrebbenés nélkül, nem zavarja őket a bizonyíték sem, bár egy kicsit úgy érzem, mintha gyomron vágtak volna.
Voltam már elkeseredett, bizakodó, dühös és kétségbeesett, most pozitív vagyok, de ehhez igen sokszor kell nyitogatnom a Leszarom tablettás dobozt.
