Selejtek Szilvitől

Újfajta közönség nyitogatja újabban a Kabaré24 (Mikroszkóp) színpad ajtaját, hisz magán a színpadon is merőben újfajta dolgok történnek manapság. Ahogy mostanában szokták volt mondani, hagyományt teremtő kezdeményezésként mai „kortárs, nem szomorú” zenét játszó zenekarok adják egymásnak a stafétabotot, hogy un., majdhogy unplugged koncerttel szórakoztassák egy vagy több este erejéig az érdeklődő nagyérdeműt.

A sorozat első szereplőjeként a Kowalsky és a Vega formáció cuccolta felszerelését a picinyke színpadra. , amitől az már a muzsikusok nélkül is teli lett, akár a nézőtér, amit kezdő harmincasok mellett zömében korai és késői húszasok népesítettek be. Miután a nézőtér betelt a színpadra is megérkeztek az est főszereplői Kowalszky és a Vega kiegészítve még néhány muzsikus baráttal és helyet foglaltak az előre odakészített székeken, kézbe vették a hangszerszámokat, amelyek mellett látványosan pihentek a félliteres mentes vizek. Megkezdődött a jó focimeccs hosszúságú közös élvezet. Egy előzetes interjúban olvastam „Húbazmeg. Más, (a színház- szerk) mint egy kis klub, ívben a zsöllyék, fent a páholyok, az első hat-hét sorban minden arc látszik. A másik, hogy színházban voltunk már nézőként, de színpadon még nem, és ettől izgalmas a dolog valahol… de a széksorok közelsége miatt sokkal bensőségesebb lesz, mint másutt. Nem lehet elkenni a dolgokat, ha nem teszed oda magad, azonnal lejön, és ez nagyon spannolja az embert.”

Kowalsky a színpadról mondta beszélgetni jött Beszélgetett is, hisz megcsapta őt a „színház füstje” és persze beszélgetés közben jutott idő a zenélésre is.   Az első szám után már arra is kíváncsi voltam, hogy meddig bírja az énekes, Kowalsky ezt az ülő figurát, mert, ahogy a lábával nyomta a ritmust, gondoltam egyszer biztosan felrepül, de legalábbis felugrik. Ugyanúgy a közönség; Az első számok alatt illedelmesen ültek és tapsoltak, majd érkeztek az elismerő füttyök és a számokat követő felugrálások. Azért a társaság java része megelégedett a számok alatt a „lábdob használattal”, meg a hol fimon, hol vadabb fej és vállrázással. Tetszésnyilvánításnak meg maradt a taps kis és nagy füttyökkel kísérve. A zenész fiúk között helyet kapott egy muzsikus lány is, a Mókus, aki hol hegedű, hol tangóharmonika besegítéssel színesítette az unplogged hatást, hol meg női vokakalistaként csempészett új színeket a megszokott dalokba. Ez fantasztikus is volt, részemről nagyon bejön a könnyűnek nevezett zenébe a hegedűs hangzás, meg a többi. Mókusnak csak az öltözékével volt kicsinyke gondom. Talán úgy jellemezhetném, hogy a TSz-ek( Termelő Szövetkezet) korára emlékeztető volt a szerelése, mikor a fejőnők a mackónadrág fölött, otthonkát viseltek, azon meg helyet kapott egy kis blúzocska is . A mackót ezen az estén a farmer helyettesítette, de a többi az stimmelt. Hiába a zenei tehetség, meg az öltözködés nincs mindig összhangban, meg nem is ezért szeretjük, ahogy a mondás is tartja. Szóval a Mókus, meg a fiúk; egy billentyűs, Varga Zoltán háromgitáros, Cha Cha, Jimmy és a Sóder öccse, kettő a ritmus szekcióban, Sőder és Takács Márton, kiegészülve a prózamondó és énekes Kowalskyval munkásságuk új erényeit és oldalát csillogtatták ezen az estén. Olyan örök igazságokra derült fény többek között:

 „… Minden nappal rövidebb az élet
Egyszer véget ér
De bárhol jársz, én gondolok Rád
Gondolok, ne félj!...”  Meg az is , hogy;

 És társai, de jó volt! Tényleg újszerű élményt jelent, ahogy összezárja az apró tér a közönséget és az előadókat és közben árad a zene…

Lesz még több ilyen koncert is a hírek szerint Jamie Winchester és a Beshodrom mellet Takáts Tamás piszkos blúza és a Magna Cum Laude is eltölt majd ebben a szezonban egy vagy két estét az apró színpadon lelkes közönségével.