Selejtek Szilvitől

 Egy majd 78 éves asszony levelét osztom meg leveletek. Az ő története is egy tipikus 20. századi történet. Egy biztos, jobbat érdemelne

 

Elnézését kérem, hogy országos gondok, problémák közepette, magánlevelemmel zavarom. Azonban az utolsó pár hónapban annyi megválaszolatlan kérdés merült fel bennem, hogy nem bírom magamban tartani. Ki tudna ezekre hiteles feleletet adni, ha nem országunk első embere, vezetője, Ön miniszterelnök úr, Ön és az Ön és közvetlen emberei.

Idén lesz 78. éve, hogy a Dunántúl egy vadregényesen szép csücskében a család hatodik gyermekeként a világra jöttem. Apám, János római katolikus vallású, testvérbátyja volt a falu plébánosa. Anyám, Mária a reformátusvallást gyakorolta. Mi gyerekek is a református hit szellemében nevelkedtünk, és már az anyatejjel magamba szívtam Isten és Jézus Krisztus imádatát. A boldog gyermekévekbe bepiszkított a II. világháború és a beköszöntött a nagy változások kora. Addig szokványosnak mondott vidéki kislány létem attól kezdve bővelkedett a nem várt fordulatokban. 12 éves voltam a háború végén és a helyi általános iskola befejezése után a szombathelyi Kanizsai Dorottya Gimnáziumban folytattam tanulmányaimat, szüleim és tanáraim megelégedésére kitűnő eredménnyel. Miközben én a népi kollégisták boldog hétköznapjait éltem, aközben megjelentek a kulák-listák, amire az én családom is felkerült. Nálunk is megtörtént a filmekből jól ismert koreográfia; a padlások felsöprése, a napi zaklatások, a teljesíthetetlen beszolgáltatások kivetése, koncepciós perek sokasága. Édesapám 1950-ben, 69 évesen meghalt, anyám feje felett a teljesíthetetlen adók és egyéb koholt vádak miatt, ott lógott, mint Damoklész kardja a börtönbe zárás. Ennivalónk alig volt, még kenyér sem, nehogy a nem létező disznókkal etessük meg.

Él tanulóként kénytelen voltam abbahagyni a gimnáziumot, hogy így segítsek valami keveset anyám gondjain. Feljöttem Budapestre, hátha találok valami munkát. Először házakhoz jártam takarítani, majd felvettek elektroműszerész átképzősnek egy két éves iskolába, fizetéssel, a XI. kerületi Gamma Gyárba. Innem a költözött a gyár a X. kerültbe, a Fehér úton akkor épülő 6055. számú hadiüzembe. Gyárat belülről akkor láttam először. Kiváló eredménnyel vizsgáztam le, de az elektromos áram és én igazából sohasem szerettük meg egymást. Felfigyeltek jó eredményeimre, bevittek a gyár laboratóriumába asszisztensnek, mérnökök mellé, ez volt a gyár agya, ahol lokátorokat gyártottunk.

A rendszer azonban nem lankadt, résen volt, tette a magáét; mamát bezárták a szombathelyi börtönbe. Míg vele lakott a 15 éves húgom. Az ítéletet kimondó vezető bíró a tárgyalást követően odament húgomhoz, és ezt mondta:” Kislány, én tudom, hogy a mamád nem követte el ezeket a dolgokat, de nekem el kellett ítélnem.” Azt a rendszert úgy hívták: Proletár Diktatúra.

Én még nem voltam 18 akkor, maholnap 78 leszek, és egy demokratikusnak mondott köztársaságban élek, ahol a vezető, győztes párt a FIDESZ-KDNP. Nem tudom, hogy ezek a régi dolgok miért jutnak mostanában naponta eszembe, a XXI. században egy EU-s tagállamban?!

Budapesten albérletben laktam a nővéremmel és később a húgommal is egy, a háború előtt igen megbecsült könyvvizsgálónál és a családjánál, aki akkortájt nem volt a hatalom kedvence. Nagyon rendes emberek voltak, az Úr adjon nekik örök nyugodalmat!

Sajnos a hatalom pribékjei a falum béli tanácselnök személyében utánam nyúltak; Két hetet kaptam, hogy mint állandó lakos elhagyjam Budapestet. Dolgoznom szabad volt a fővárosban. Szilasligeten tudtam egy hétvégi házba bejelentkezni egy Márvány utcai mérnök család engedélyével. Fűtési lehetőség nem volt, a tetőn becsorgott a víz, ha esett. Hála az Úrnak, a könyvvizsgáló családja engedte, hogy „illegálisan” náluk lakjak. Ez abban az időben nagy merészség volt részükről, hisz az ő szüleiket is kitelepítették. Na de a diktatúra emberei továbbra sem nyughattak; a munkahelyemre is küldtek egy káderjelentést, hogy egy kulák csemete ott van gyárban, mint a gennyes fekély, amit sürgősen ki kell vágni.

Még, hogy mi mindent hordtak rólam össze, nem sorolom, mert öreg szíven már nehezen bírja az önmarcangolást. Egyet azért hadd jegyezzek meg, ha megtagadom szüleimet, akkor ott maradhattam volna a gyárban. Hát ez nekem nem ment, 20 éves voltam. Így azonnali hatállyal kirúgtak.

A valaha kitűnő tanuló szombathelyi gimnazista, betanított munkásként el tudott helyezkedni, ha nem is könnyen. Először a Rádió Felszerelések Gyárában, majd az Egyesült Izzóban dolgoztam. Az Izzóban szalagon, két műszakban gyártottam az égőket, ott, ahol nyáron gyakran volt 40-50 C a hőmérséklet. Kemény munka volt, de legalább a származásom miatt nem piszkáltak, főnökeim és munkatársaim szerettek.

Nagy Imre amnesztia rendelete után, mamám hét hónap után elhagyhatta a börtönt. Fizikailag lerobbanva, egy tüdőfertőzéssel, de lélekben erősen vészelte át a megpróbáltatásokat, sőt még ő adott erőt nekünk is. Nem járt lehajtott fejjel az emberek előtt, hisz nem volt más bűne, csak az, hogy becsületesen, szorgalmasan dolgozott, nevelte gyermekeit, és félte az Istent, és Isten velünk volt!

Közben megismerkedtem egy rendes fiatalemberrel, aki 18 és 24 éves kora közötti hat évet szovjet fogságban töltötte. Károly volt a neve, és művezetőként dolgozott a Fogaskerék Gyárban. 1955-ben megesküdtünk és kaptunk egy évre! Egy szuterénlakást. Dolgoztunk, takarékoskodtunk és vártunk végleges otthonunkra.

Aztán jött 1956, az október 23, én már hat hónapos terhes voltam. Arról az eufórikus állapotról sokat beszéltek, ki-ki a maga módján, ahogy átélte, ahogy hallotta.

Évről évre fogyunk, akik felnőtt fejjel éltünk át ezt a pár hetet. Mindenesetre csodálatos volt, ahogy Rákosit és csatlósait leváltották, és szembeszálltak a nagy Szovjetunióval. Férjemet, mint megbízható rendes szakembert behívták a gyárba, a munkahelyére. Megválasztották a MT elnökének és ott tevékenykedett forradalom, a harcok végéig.

Majd 1957-ben, mikor megkezdődött a nagy tisztogatás koholt vádak alapján kirúgták. Olyan munkaköri beírással engedték el, hogy mindenki számárra egyértelmű volt a „búcsú” oka. Elbocsájtása után kollégái: beosztottjai és munkatársai tanácsára fellebbezést nyújtott be a bíróságra, munkatársai tanúskodni akartak az igaza mellett. A kitűzött tárgyalás előtt egy nappal behívatták a Deák téri főkapitányságra, ahol is választás elé állították: Ha nem vonja vissza a bírósági feljelentést, akkor internálják Kistarcsára. Hat év szovjet fogság után inkább visszavonta, látta, hogy minden egy megírt forgatókönyv szerint zajlik, önként nem dugja fejét a hurokba, hisz látszott már, a vérszomjas bosszú még sokáig tart. Az ideiglenes szuterénben 13! Évig maradtunk.

Férjem egy évig nem tudott szakmájában elhelyezkedni, akkor is csak egy jó barát segítségével, aki ismerte szakmai kvalitásait. Ez alatt a 12 hónap alatt naponta számoltuk meg, hogy mennyi az annyi, hogy létezni tudjunk a pár hónapos babával és beteg édesanyámmal. Idős anyán szeretett nálunk lenni és mi megosztottuk vele a semmit. Hisz elvették mindenét, a házát tönkretették az ingóságokat széthordták, jövedelme nem volt évekig. A többi gyermeke is megalázva, lenullázva tengődött. Nem hagytam, hogy eltemessen a bánat, meg akartam mutatni, hogy igenis élni fogok, élni fogunk! 24 éves voltam és sikerült is.

Most 77 elmúltam, és újra előjönnek a régi rémképek: mostanában gyakran álmodom a régi pribékekről. Szeretnék sokat mosolyogni, a szépre emlékezni, de vajon miért kísértenek a koncepciós perek, a megfélemlített emberek? Fogytán az erőm, lehet, hogy szenilis vénasszony vagyok, aki 28 éve özvegy, vagy rossz közérzetemnek valami más oka is van? Tévedhet ekkorát egy ember, még akkor is, ha öreg? Tudja Tisztelt Elnök úr, egy anyát a gyermekein keresztül lehet igazán kínozni! Főleg ha azt érzi, rajtuk keresztül visszaköszönt a múlt újra és újra. Minden korban lehet, egy szorgalmas, becsületes embert a porba alázni? A kormányzás felhatalmazás, nagy felelősség, és birtokosától végtelen alázatot követel

Egy vezető sosem felejti el, hogy a tisztséget jelölő szó a latin minister szóból ered, amelynek eredeti jelentése szolga…, akinek a hivatása, feladata és hatásköre az állam igazgatása, a közügyeknek általános intézése és vezetése.

Szeretnék egy igazi demokráciában élni utolsó éveimben, mert megérdemlem!!!

( A képek csak illusztrációk, hogy a szöveg mellé legyen egy kis "szín" is)