Szombaton Macbethtel voltam, egy helyen egy időben, míg ő a színpadon, addig én a nézőtéren, Történt ez Székesfehérváron a Vörösmartyról elnevezett színházban, egy majdnem tavaszi márciusi estén. Gyerekkoromban, mikor tájt még csak a pöttyös és csíkos könyvek adták olvasmányaim derékhadát, azt hittem, hogy a Macbeth az valami nő, és abból is a végzetes fajta. ( Na jó, akkor nem ezekkel a szavakkal mondtam!) Majd találkoztam Shakespeare-el és az ő műveivel, és más zseniális darabokkal együtt a Macbeth is kedvencem lett. Aztán már egyetemistaként láttam Polansky e tárgyban készült filmjét és még jobban beleszerettem a véres drámába. A drámáról azóta is elsőként mindig a filmes változat jut eszembe.
Úgy látszik ez a tavasz Machbeth jegyében telik, hisz az Operaházban is színpadra kerül márciusban a zenés változat. Nem tudom, hogy aki műsorra tűzte, az éppen mire gondolt, de én rögtön arra; íme, egy történet arról, hogy a hatalom a legtöbb embert vakká és elbizakodottá teszi. A hatalom birtokosaként elfelejti, hogy a vezető szerep mindig egyfajta szolgálat, amit kellő alázattal szükségeltetik gyakorolni. Sajnos sokan beleesnek, abba a tévhitbe, hogy Isten helyén többen is lehet osztozni, de előbb utóbb mindig kiderül, hogy ezt a szerepet, csak egy személynek írták meg. A Vörösmarty Színház Macbethje Kálloy Molnár rendezésében került színpadra.
Mielőtt elmélyednék a hatalom megszerzése és megtartása rejtelmeiben, előtte néhány gondolat a színházról. A város közepén, Budapesttől szűk órányira található a gyönyörűen felújított Vörösmarty Színház. Külső portálja szépen kicsinosítva őrzi a múlt dicsőségét, belül pedig korszerű, szép és kényelmes. Hazánk legújabb és egyben egyik legrégebbi színháza 2005-ben nyitotta meg a nagy tatarozás után kapuit. Az 1874-ben felavatott székesfehérvári Vörösmarty Színházat teljesen felújították, a korábbi belső elrendezést teljesen szétbontották, a nézőtér visszakapta színházi jellegét, megszűnt az erkély, helyette páholyokat alakítottak ki és az egész nézőtér légkondicionált lett. Ráadásként csúcstechnikát építettek be a színpadra is: új világítási hidak, új reflektorok, motoros díszlethúzókra cserélték az elavult technikát. Így néz ki a színház, ami tele is volt ezen az estén, mikor Székely László zseniális díszleti között megkezdődött a véres játék. Ahogy egy interjújában a rendező mondja: „Minden mondata, szituációja aktuális, gyönyörű, már olvasva is óriási élmény. A Macbeth a zsarnokság természetrajza. Hogyan változtatja meg a hatalom az ember természetét, ez milyen következményekkel jár? A gazságok egyike szüli a másikat, ám a bűnök előbb-utóbb elnyerik méltó büntetésüket.”
A történet nagyon röviden, csak emlékeztetőül; Macbeth, egy skót nagyúr, a vitéz, és 
háborús hős bedől három boszorka jóslatának, és ettől megrészegülve minden erejével a hallott jövendölés beteljesedésén munkálkodik. Lady Macbeth erős unszolására- hisz minden sikeres férfi mögött ott áll egy nő- meggyilkolja Duncan skót királyt, s helyébe maga lép a trónra. Aztán teljesen belebonyolódva jóslatokba egyre több vér tapad kezéhez, nevéhez. A sok leszámolás miatt utoléri őt a végzet, feleségét egyre inkább hatalmába keríti a bűntudat okozta őrület, és önhittségében őt is utoléri a megérdemelt bukás, a halál.
A XI. századi történethez a díszlettervező komor, mégis izgalmas teret varázsolt. A durva egyszerű oszlopok és lépcsősorok szervesen simulnak a történetbe, nemcsak díszítenek és hangulatot teremtenek, de igen fontos részei a pillanatnyi történéseknek is. Ahogy a lépcsők mozognak, szétválnak, és összebújnak, kísérik, mutatják, és erősítik Macbeth egyre erősödő hatalomvágyát és agresszióját. Mindez egyszerű, letisztult és robosztus, és abszolút érzed benne a romai kor építészetét, miközben ez csak egészen utalásszerűen jelenik meg színpadon. A fényekkel való játék, a füst és egyéb effektek és technikai megoldások ráerősítenek a történésekre.
Macbethet Csizmadia Gergely kelti életre, eleinte hősiesen kíméletlen, majd kíméletlenül kegyetlen, ahogy a hatalom és annak megtartása formálja őt, majd színre lép a magabiztosságát apránként elveszítő vezér figurája, amelynek bukásában mi nézők már rögtön tisztában vagyunk, és figyeljük hősünket, hogy ő is felfogja a felfoghatatlant. Lady Macbethet megformáló Tóth Auguszta láttán már eszembe sem jut Goldoni Citromseggű, víg Kekkája , helyette egy hatalomvágyó okos nő van ott éppen a színpadon, akit a kibírhatatlan bűn terhe lassan maga alá teper. Így a két felvonásban megnézhetjük hogyan is lesz egy törekvő, hataloméhes asszonyból, magabiztos uralkodó nő, majd egy szánalmas rettegő lélek. Ebből is látszik, hogy a hatalmat nem elég megszerezni, de megtartása is emberfeletti feladat. Tóth Auguszta személyében Lady Macbeth számtalan buktatón keresztül robog a tébolyig, majd a halálig.
Kettőjük tragédiáját kísérik a skót nemesek, akik ahogy szokás, a győztesek mellé állnak, de később a félelem, vagy a jó érzék arra készteti őket, hogy elhagyják az esztelen, hatalomvágytól szenvedő zsarnokot. És ott vannak a boszorkányok… Ebben a feldolgozásban korántsem rút szörnyek, hanem kicsit dilis, de szexis lányok képében jelennek, meg, akik mint tisztánlátók elfutnak a teljes igazság kimondásának felelőssége elől, ezzel fokozva a bajt.
Shakespearehoz méltóan folyt a vér, és a cselekmény sodrában fogynak szépen a szereplők, ám nagy áldozatok árán, de győz az igazság a zsarnokság felett, hisz egyre többen veszik észre, hogy a dolgok nagyon rossz irányba mennek
Mindez történik a XI. század Skóciájában, vagy épen máshol ragyogó díszletek, és bár szimbolikus, de mégis korhű jelmezek közepette, izgalmas, sokszor akrobatikus elemeket is alkalmazó mozgásformákkal színezve. Ilyen nekem a Macbeth 20011-ben, Székesfehérváron
