
Amikor ’95 februárjában búcsút vettem Thaiföldtől és Kambodzsától, nem gondoltam, hogy bő egy év múlva ismét visszatérek térségbe. Sohase mondd, hogy soha, nem is mondtam, hisz számos gazdasági sikerekben és mély kudarcokban bővelkedő esztendők álltak mögöttem, mögöttünk, és már megfejtettem annak a mondásnak az értelmét is, hogy jön még kutyára dér..
Miután február végén hazaértem két remek állásajánlat is várt rám. Az egyiket elfogadtam, és arra a helyre mentem, ahol hittek abban, hogy a „semmiből” fel fogok tudni építeni egy szaklapot. Szakmai életem egyik igen tartalmas időszaka kezdődött meg a 95-ös év márciusától.
Közben Kambodzsában is zakatolt az élet, és egy lelkes magyar társaságban megfogalmazódott a phnom-penhi ingyenes hirdetési újság és egyéb virágzó vállalkozás beindításának gondolata. Mivel sok okos elfoglalt embere találta ki, engem ért a megtiszteltetés, az okos(!) , de annyira nem elfoglalt asszonyt, hogy helyben előkészítsem és útjára engedjem a sajtóterméket. Itthoni munkám addigra biztos alapzaton állt, így mindent alaposan előkészítve fájó szívvel, de magára hagyhattam. Közben megszerveztem kisebbik gyerekem 6 hetes „ foglalkoztatóját” , amíg nem voltam itthon. A tanítás befejezését követő napon indultunk, ugyanis velem jött nagyobbik fiam is, had lásson világot. ( A mai napig emlegeti azt a kambodzsai hathetet, pedig járt már azóta is nem semmi túrákon.
Második kintlétünk a nyárra esett. Most Párizson keresztül repültünk Keletre. Jó nagy kézipoggyászunk is volt, mert a francia légitársaságról nem sok jót hallottunk. Párizsból aiR busszal utaztunk, szerintem sokkal kényelmesebb, mint a Boeing. Phon Penhbe érve derült ki , hogy két bőröndünk közül csak az egyik jutott el velünk együtt Indokinába, másik ideiglenes földkörüli pályára állt. A kosztümös, repülőtéri kisasszony megnyugtatott, hogy keresik az elveszett úticsomagot. Sőt azt is mondta, hogy higgyem el, úgy kezelik a bőröndöm elvesztését, mintha az övék lenne. Reméltem, hogy ez nem azt jeleni, hogy esetleg haza vitte valaki…Úgy kezdődött a kinti létem, hogy volt egy váltás ruhám és szerencsémre egy fürdőruhám is.
A rezidencia
Akkor , ’96-ban még direkt diplomáciai kapcsolatban álltunk Kambodzsával. Magyarország követsége a régebbi nagyobb aktivitás miatt jó nagy volt, így akadtak benne kiadó épületek. Ott laktunk mi is, mondjuk úgy, hogy a bérleti díj nem volt éppen baráti. Ahogy odaértünk eszembe jutott egy évfolyamtársam, aki a nyolcvanas években itt élt, mint diplomata feleség. Írt onnan leveleket is, amikben említette,hogy ki sem mozdulhatott a kerítéssel, őrrel körülvett rezidenciáról. Ahogy mondják Phnom Penh egyik legszebb telke és épületegyüttese volt hazánk követsége. Három nagy épületből állt. A központi, sikkes, elegáns villa volt a nagyköveti rezidencia. A közelében álló szerényebb, emeletes épületben lakás is volt, ott laktak üzlettársaink, a két volt rendőr és a phuketi nyaraláskor szénné éget Benjámin, azaz Hunor. Az emeleten voltak a nagyköveti irodák.
A telek hátsó részén álló épületben laktunk. Igazi gyarmati villa volt tágas terekkel, három hálószobával , egy óriási nappalival, egy hatalmas konyhával, légkondicionálóval, tágas terasszal. A házhoz tartozott egy apró úszómedence is, benne a sarokban egy kis zavaros színű víz, amiben mindenféle kedves, hangos, kis izé kuruttyolt, kattogott, sercegett és miegymás. Csoda nagy hangzavar volt esténként, napközben, a nagy melegben valószínűleg ők is félájultan hevertek.
A telek úgy 1000 négyszögöl lehetett, a gyönyörű zöld gyepen át köves gyalogutak kanyarogtak. A pálmafák, banánfák, kókuszfák mellett csodaszép trópusi virágok díszelegtek a kertben. A nagyköveti villa mellett is volt egy nagy úszómedence, abban víz is volt, szép tiszta. A követséget egy kertész, mindenes tartotta rendben és persze volt egy bejárónő is. A rezidenciát legalább két méter magas, zárt kőkerítés vette körül és előtte mindig őr állt. Olyan volt az egész, mint egy földi Paradicsom.
A követ és felesége nagyon kedves emberek voltak egy kisfiúval. Az első este meghívtak vacsorára. Egyáltalán nem emlékszem, hogy mit ettünk, csak arra, hogy a kézipoggyászomban hozott ruhámat vettem fel, a másikat meg kimostam, hisz holnap is nap lesz. Biztosan finomat ettünk, de arra jól emlékszem, hogy nagyon jót beszélgettünk. Mi meséltünk itthonról, ők meg arról, hogy bő hét múlva hazautaznak nyári szabadságra. Kaptunk tőlük egy kis kambodzsai gyorstalpalót, politikáról, gazdaságról, szokásokról és néhány praktikus tanáccsal is elláttak. Nagyon klassz este volt. Első nap a hosszú utazást követően igen jót aludtunk és nagyon értékeltük a rovarhálóval körülvett baldahinos ágyat, mert a házban igen sok gekko lakott. Ráadásul a falba épített klíma és a fal között meglehetős rés volt, ahol szerintem nagyon sok is állat vígan befért volna, ha akar. Ugye akkor még nem tudtuk, hogy kint vagy bent szeretnek –e lakni, de nagyon bíztunk a gekkókban is.
Másnap és egy hétig naponta kijártunk a reptérre az elkószált csomag miatt. Addig maradt a napi mosás és a remény, hisz az hal meg utoljára.