Régen nem írtam, valahogy nem volt kedvem hozzá. Most sincs sok, de , ha már elkezdtem ,akkor be is kell fejeznem ezt a kambodzsai kalandozást. Pedig most kéne igazán a dicső múltra emlékezni, hogy voltak abban szép pillanatok, amik erőt adhatnak még annyi év távlatából is. Az élet pedig csupa meglepetés, nem elég hogy az oktatásért felelős államtitkártól megtudtam, hogy adócsaló képzőbe jártam, van olyan feltételezés is, hogy halott ember családjából húztunk hasznot.
Na igen, aki hazudik az, csalhat, sőt lophat is és , ha nagyon igyekszik, még akár gyilkos is lehet belőle…. Aki adócsalásból diplomázik mindenre képes lehet!! Nagyon bízom benne, hogy ez csak egy kósza hír, egy nagy kacsa, hiszen még a feltételezés is sértő. ..
Ahogy hallom, lehet, rá sem ismernék a khmer fővárosra, de talán a hétköznapokban megmaradt, hogy az idő lomhán halad, nincs helye a „civilizált” társadalmakban jellemző nagy kapkodásnak, rohanásnak. Lehet, hogy a hőség is lassítja az életet, nagy melegben más tempóban illik élni.
Mindenesetre a huszadik század végén sok mosolygós ember vett körül minket, ami már akkoriban sem számított mifelénk természetesnek. Örültek a nap éltető melegének, hogy élnek, dolgozhatnak, ehetnek, szerethetnek, hogy majdnem béke és nyugalom van, és ez a szivárványos érzés minket is körülvett.
Az esős évszak közeledtével megváltozott a kert hangulata is. A fák és növények a jótékony esőtől még bujábbak lettek. Csodálatos élmény volt egy kaméleon színeváltozását meglesni, ahogy tarka színeit elrejtve egy pillanat alatt úgy beleolvadt a fa törzsének barnaságába, hogy szinte alig lehetett észrevenni. Bár éppen most hallottam egy okos professzortól, hogy a kaméleonok színváltásai tulajdonképpen hangulatváltozások. Akkor, és ott még úgy tudtam, hogy ez a rejtőzködés egyik módja. A kert fölött néha akkora denevérek keringtek, hogy csak na. Egyszer a követségen tartott kerti partira érkeztek meg hívatlanul, olyan riadalmat keltve, hogy a vendégsereg bemenekült a házba.
Szaporodtak a gekkok is a követség épületeiben, hogy szorgalmasan pusztítsák a hívatlan ízeltlábúakat. Az esővel megérkeztek a békák is, és esténként valami fantasztikus kuruttyulást csaptak. Ha sötétedés után- mármint mikor lezuhant a nap- egyik házból átmentünk a másikba-, akkor mindig seprűvel felfegyverkezve közlekedtünk, hogy eltakarítsuk az útból a lábtörlőkön fürtökben heverésző óriási brekuszokat, bár így volt teljes az élelmiszerlánc, hisz végre(?) a kígyók is jóllakhattak.
Igaz, hogy Kambodzsát is utolérte a változás szele, a családokon belül azonban erősen éltek a régi tradíciók. A hajadonok még csak-csak dolgozhattak, de asszonyok többsége még hagyományos módon élt.
A társadalmi érintkezés a férfiak dolga volt, a nők a hátsó sorokban helyezkedtek el. Jól jellemzi az akkori állapotokat, hogy a városban kószálva, megpihentünk egy teázóban, mert nincs is annál jobb, mint hőségben forró teát kortyolgatni. Elhelyezkedtünk egy asztalnál, Majd odalépett a pincér, ki elsőként a fehér urak rendelését vette fel, majd helyi kísérőnkét és végül, de utolsó sorban én is terítékre kerültem. Igaz, tették mindezt nagyon kedvesen.
Egyforma vagy más?
A khmer emberek, sőt azt hiszem az ázsiaiak nagy része számára minden fehér ember szinte egyforma. Nő vagy férfi, de egyébként teljes a hasonlóság. Ebből arra következtettem, hogy a szemük teljesen más stílusjegyek alapján különbözteti meg az embereket, hisz saját rasszukban remekül eligazodnak. Mi ebből a tanulság? A külsőség önmagában kevés? Próbálkozzunk elszakadni a régi beidegződésektől? Ki tudja, lehet, hogy tényleg minden ember egyforma? És, ha ezt megértjük, sokkal könnyebben élünk együtt?
Nem tudom, de az biztos, hogy sajátos élményben volt egy délután részünk. Éppen sziesztáztunk lakrészünkben, mikor az ablakon kinézve azt láttuk, hogy a kertben fekete kendős emberek mozognak fürgén machetához hasonló szerszámmal. Első pillanatban azt gondoltam, hogy valami szélsőségesek elfoglalták a magyar követséget. Na, gondoltam ezek nagyon eltévedtek, kis pénz, kis siker, hisz mit is kaphatnának értünk váltságdíjként
Szerencsére hamarosan kiderült, hogy kókuszszedők érkeztek a követség kertjébe, ahol egy kis kötéllel fürgén felkúsztak a fára, és leszedték a termést.
Divat és hagyomány
Kambodzsában a divat sokkal színesebb, mint ahogy azt megszokhattuk Európában. Sokan hordják a nők közül a hagyományos viseletet. Hosszú szoknya, vállakat takaró blúz. Persze a fiatal lányok ruhatárában ott van a jeans, a nadrág, a divatos cuccok, csak minden kicsit harsányabb, mint nálunk. Elsőre ez furcsa, de egyáltalán nem meglepő, hiszen maga a természet is sokkal bujább, színesebb, mint a mérsékelt égövben. Az utca emberének általános viselete a khmer kendő, ami úgymond erősen multifunkciós ruhadarab. A férfiak az utcán ezzel védekeznek a por ellen, és ügyesen magukra tekerve fürdőnadrágként is szolgálhat, vagy lazán a nyakban kötve remek kiegészítő, de turbánszerűen a fejükre is feltekerik pillanatok alatt. Akkoriban azt tartották, hogy a piros kockás kendő változat a vörös khmerekhez tartozás jelképe. A többség nem is ezt a színkombinációt hordta, lehetett kapni számos kockás mellett különböző csíkos variációkban is.
Az ott töltött idő alatt talán jobban megértettem a buddhista vallást is , amelynek szellemében a legtöbb khmer ember élte mindennapjait, persze messze nem lettem vallásszakértő. Igen, számomra talán ez volt a legkarizmatikusabb különbség az európai kereszténység és a buddhizmus között, hogy a vallás szellemisége határozottan fellelhető a hétköznapokban. A buddhizmus átjárja a kambodzsai emberek életét reggeltől estig. A buddhizmus alapja egészen leegyszerűsítve : a világ minden jelenségének átmenetisége, így aztán úgy kell élnünk, hogy a földi lét jelenlegi formája utáni folytatás is reményteljes lehessen. Talán ezért lehet, hogy „maga a hit is megmaradt a konzervatív hagyományőrzés állapotában és a modernizálódó társadalom számára is értékként tudta kínálni etikája, az emberi kapcsolatokról vallott felfogása egyes elemeit, amelyek összhangba hozhatónak bizonyultak a modern civilizáció követelményeivel.” (Horváth Pál) S talán ezért képesek úgy építeni egy új világot, hogy közben megtartják a régi idők szellemiségét is. S ebből a hitből olyan pozitív erő, nyugalom és derű veszi őket körül, hogy az még a messziről jött embert is megérinti. Olyannyira, hogy még a mai napig is sokszor eszembe jutnak azok a mosolygós arcok, sajnos nem mindig azokban a kritikus pillanatokban, amikor jó lenne egy mosollyal továbblépni… (folytatom)
