
De jön még kutyára dér, ahogy sokasodnak az évek állítólag úgy erősödik a hosszú távú memória, és talán felszínre bukkan még egy két jó emlék is az idő homályából. Bármilyen lassan is folyt a khmereknél anno az idő, mégis gyorsan elrepült az a néhány hét. A klub működött és egyre több visszajelzés érkezett a Weekly Markettel kapcsolatban is. Utólag úgy érzem, hogy az újság talán megelőzte a korát, nem állt készen a kambodzsai főváros egy ilyen jellegű marketing termék befogadására. Sosem tudjuk már meg, hogy valójában milyen erő rejlett az újságban, hiszen a követség közben véglegesen bezárt és a kinti egység kénytelen volt más helyet keresni. Nőttek a költségek még annak ellenérre is, hogy a magyar diplomácia korántsem baráti árakon adott helyett a hazulról érkezett vállalkozás számára. Tény, hogy tevékenységi körünk, ha apránként is, de bővült, míg nem jött közbe egy rövid, de annál intenzívebb polgárháború, amely kettétörte lendületbe jövő vállalkozásunkat. A lázadók vagy a kormányerők, ki tudja abban a nagy kavarodásban, lényeg, hogy feltörték a vámszabadterületen lévő raktárakat és elhordtak onnan minden mozdíthatót. Köztük a mi vámolásra váró készülékeinket is. Hiába volt a biztosítás, mint tudjuk vis major ellen nincs védelem. Így ugrott az áru és ugrott a pénz is.
Mit adott hát Kambodzsa? Fentiekből már kiderült, hogy nem hozta meg a várt anyagi fellendülést, de adott mást. Megtudtam, hogy a khmer sem könnyű nyelv. Sikerült elsajátítanom vagy tíz szót, de már azokra sem emlékszem. Megtudtam, hogy légkondi nélkül bizonyos meleg már igen nehezen bírható, hogy többféle banán is létezik, hogy bizonyos helyeken a jó autóduda életmentő. Adott derűt, életszemléletet, kitekintést a világra, és barátokat. Barátokat, akikkel sajnos nem nagyon találkozom, de ott élnek a szívemben, és mindig szeretettel gondolok rájuk, meg a khmer emberek többségére, akikkel összehozott a sors, és akiket csak láttam, hallottam, akik olyan nyitottan és akkora lelki harmóniában szemlélték a világot, és folytatták az egymás közötti kommunikációt.
Szabó Lőrinc Nyitnikék című versének sorai jutottak eszembe, bár a khmerek nem madár, sőt arrafelé tél sincs, mégis…
„… mint az a fázó
kis madár,
aki sírja, de bírja,
ami fáj,
akinek tele rosszabb,
mint az enyém,
és aki mégis
csupa remény…”
kis madár,
aki sírja, de bírja,
ami fáj,
akinek tele rosszabb,
mint az enyém,
és aki mégis
csupa remény…”
-vége-