Újságosi karrierje a következő nyáron is folytatódott, akkor már törzsgárdatagként fogadták az elosztóban, ahova a kerületben működő standok tartoztak. Márti szabadságon volt, így a barátjával együtt kaptak egy közös standot. Először nem örültek, hogy váltott műszakban kell dolgozniuk, de hamar megszokták, hogy egymás váltótársai.
A kezdetek
Új állomáshelye egy kocsma oldalában volt a Nefelejcs és Landler sarkán. Meglátva munkahelyét kevés tapasztalatából azt a hipotézist állította fel, hogy a kocsma és a jó újságos bódé olyasfajta szimbiózisban él, mint ahogy teszik ezt egyes állatok növények. Egyik megadja a testnek, másik a szellemnek a szükséges muníciót, bár lehet, hogy célközönsége némileg eltér egymástól.
A munka úgy kezdődött, hogy üvegest hívtak, és lemosták a vért. Ugyanis az intézmény addigi üzemeltetője enyhén ittas állapotban összeszólalkozott egy cimborájával, és ennek a konfliktusnak lett áldozata az üveg. Szép és nem hagyományosnak mondható kezdés.
Ha a Garay szociológiai kutatások célhelyszíne, akkor ez a sarok a viselkedéskutatók fellegvára lehetett volna akkoriban. A bódé hajnali hatkor nyitott, akár a kocsma. Reggel, mire odaért, már szépen sorban álltak a kliensek a szomszédos ivócsarnok előtt, türelmesen várva a hat órai nyitást. Mivel a bódé zárja rendetlenkedett mindig akadt a reggeli első italra várók között segítő kéz, aki kinyitotta az ajtót. Eleinte tartottak a helytől, hisz a Chikagónak nevezett városrész kellős közepén voltak, de annyi jó emberrel előtte, s azóta sem találkoztak. A hetedik kerület csibészei, a félalkeszek és alkeszek tiszteletben tartották és vigyázták a szomszédságban folyó kereskedelmi tevékenységet.
Unatkozni itt sem lehetett, és igen jó leckét kaptak abból is, hogy miért ne legyenek majd egyszer alkoholisták, hisz a nagy üvegablakokon át nyomon követhető volt a kocsma napi élete is. Volt, hogy néhány heves szóváltás nyomán kirepült az ajtón egy korsó,egy-egy ember, de az is gyakran megesett, hogy a nagy melegben meg is vendégelték őket egy jó pohár sörrel. Szinte naponta kínáltak eladásra, fedezetül cuccokat, kisbicskától az óráig bármit, olyan volt a stand, mint egy mini zálogház, és talán hihetetlen, de mindig időben elszámoltak a kölcsön adott pénzzel. Laktak arra szép számmal „rendes” emberek is, de mellettük csuda figurák is megfordultak ezen a frekventált sarkon.
Arcok, emlékek
Géza, a kicsit alkoholista és szenvedélyes lóverseny látogató nap, mint megjelent, és egy köteg újságot kért bizományba, amit közeli kórházban értékesített a betegek között. Jó volt a betegeknek, hisz házhoz jött az olvasnivaló, jó volt Gézának, mert a borravaló az övé volt, s nekik is jó volt, mert nőt a forgalom. Géza csak egyetlen alkalommal tűnt el a bevétellel, de másnap szánom-bánom közepette fizetett.
A kocsma törzsvendége volt Károly is, aki mankóval járt. A helyi legenda szerint ’56-ban kapott, mint kíváncsi kölyök egy comblövést, annak következményeit hordozta, nagyon helyes cigánylány volt a felesége és bűbájos kisfiúk Gabika hamarosan a kedvencük lett. Hozta a színező könyvét, s együtt rajzolgattak a bódéban, míg apa felhörpintette aznapi korsó sörét, többet sosem. Károly jó nagydarabra nőtt, míg mankóval is tekintélyparancsoló volt a megjelenése. Ki tudott volna nemet mondani az alkalmi baby sitterkedésre, ráadásul tényleg kedves kölyök volt a Gabika.
A kocsma állandó vendége volt egy középkorú házaspár, mindig egymást karba öltve közlekedtek, a férfi kezében egy aktatáskával. A férfi csendes, szelíd embernek látszott, s mindig a bódénál hagyta aktatáskáját, amíg bent elfogyasztották a napi egy korsót. A városi legenda szerint az ember börtönviselt volt (nem az egyetlen azon a környéken), de ő hirtelen felindulásból elkövetett emberölésért került a rácsok mögé. El sem tudták képzelni, hogy ez a nyugodt, csendes ember ilyen erőszakosságra képes, mígnem egy nap a kocsmából kifelé jövet nem találta a táskáját, és akkor a tekintete minden elárult róla. Nagy tisztelettel bántak vele attól fogva és nagyon vigyáztak az aktatáskára is.
Napi rendszerességgel megjelent a vér alkoholista is, összetöpörödött figurája minden áldott nap ott állt a nyitásra várok sorában, teste is, keze is remegett, míg el nem fogyasztotta aznapi első, deci rumját. Félelmetes volt látni, ahogy az ital lecsorgott lassan a torkán, s ettől megszűnt a remegés. Majd komótosan beült az ablakba, s ott kuporgott, arra várva, hogy valaki meghagy a söréből vagy egyéb italából, s azokat szisztematikusan felkortyintotta, így folyt ez zárásig, s akkor imbolyogva elindult, tán hazafelé.
A stand főállású munkatársai titokban már ismerhették a marketinget, így a jobb kiszolgálás érdekében „magán” lottóládát is működtettek, így az is a feladatok közé tartozott, hogy a lottószelvényeket csütörtökön, a TOTÓ-t vasárnaponként időben eljuttassák egy hivatalos fogadási állomásra. Egyik vasárnap már csak zárás után értek a lottózóhoz, és ott álltak egy csomó bedobatlan szelvény társaságában. Így este a TV előtt várták a TOTO eredményeket és pipálták a szelvényeket, nem kis izgalom közepette, szerencsére még tízes találata sem volt senkinek. Úgy tűnt, hogy a környéken többet tudtak a lovakról, mint a fociról…
Persze mellékesen újságot is árultak, s a nagy nyüzsgés közepette elfelejtkeztek arról, hogy nem tudnak normálisan kezet mosni, enni, mosdóba járni. Három hét után vége szakadt az itt töltött munka, felgyógyult a törő-zúzó kolléga véget ért számukra a zálogházi, baby sitteri, csomagmegőrzői munka, és egy hétre átköltöztek egy elegánsabb helyre a Damjanich utcába. Itt nem volt kocsma, nem volt semmi, csak újság és unalom.
Annyit kerestek az egy hónap alatt, hogy életükbe először repülővel utazhattak a bulgár tengerpartra, persze sátorral és igen csekélyke költőpénzzel.
A következő nyáron a keletiben várta őket rikkancsi feladat, és számos új benyomás- folyt. köv-
