Eléggé lefoglal a saját mikrovilágunk, de azért se vak, se süket nem lettem. Hallom a tíz évre kinevezett Média- Annamária ragyogó ötleteit az új törvénnyel kapcsolatban. Milyen jó is lesz: Ettől kezdve nem kell majd törni a fejünket, hogy mi helyes és mi helytelen, megmondják majd. Ha úgy tetszik akár egy hétre is elsötétülhet a képernyő . Hallom az MTI új elnökének magabiztos kijelentését, miszerint két éven belül az MTI lesz a No.I. hírszolgáltató. Persze, ha csak ő szolgáltathat majd híreket a közszolgálatnak, úgy nem lesz nagyon nehéz. A hallottakon azért néhány ős-demokráciában bizonyára csodálkoznak. Akik pedig felnőttként élték meg a régi világot, azoknak pedig a nagy NDK-s kombinátok (VEB) jutnak az eszibe. Minek az a nagy sokszínűség? Az emberek csak eltévednek a nagy választék közepette. Csodálkozom azon is, hogy mi történik a nyugdíjak egyik pillérével. Deviza hitelem sincs, de nem hiszem, hogy mostanában nyugodtabb az álmuk, mint egy évvel előtte volt. A benzin árak pedig történelmi magassága erősen érinti a pénztárcámat. Erről a sok mindenről Arany János örökbecsű sorai jutnak eszembe. Íme emlékeztetőül;
… „Hé fiúk! amott ül egy túzok magában,
Orrát szárnya alá dugta nagy buvában;
Gunnyaszt, vagy dög is már? lássuk, fölrepül-e?
Meg kell a palánkot döngetni körüle!”
4.
Mint kutyák közé ha nyulfiat lökének,
Kaptak a beszéden a szilaj legények,
Döng a deszkabástya Miklósnak megette,
Miklós a kudarcon ,búskodik’ felette.
Mert fölérni könnyû, könnyű nemcsak ésszel,
Hanem ököllel is, és megfogni kézzel,
Hogy csak õt bosszantja mind e vastag tréfa,
Mely ugyan fejétől sem járt messze néha.
5.
Toldi tűr azonban, bárha nem békével;
Birkozik nagy lelke fellázadt dühével;
Majd meggyőzi magát s megvetéssel tűri,
Szolganép belőle a csúfot hogy űzi.
Mert e nép eperszem volna haragjának,
Bosszuló karjától úgy elhullanának,
Mint a Sámsonétól, kiről írva vagyon,
Hogy ezer pogányt vert egy állcsonttal agyon.
6.
Tűrte Miklós, tűrte, ameddig tűrhette,
Azzal álla bosszút, hogy csak fel sem vette;
Úgy mutatta, mintha nem is venné észre,
Fülét sem mozdítá a nagy döngetésre.
De, midõn egy dárda válla csontját érte,
Iszonyatosképen megharagutt érte,
S melyen ült, a malomkő-darabot fogta,
Toldi György bosszantó népe közé dobta.
7.
Repül a nehéz kő: ki tudja, hol áll meg?
Ki tudja, hol áll meg s kit hogyan talál meg?
…”
A szavak csak szavak, des néha olyan fájdalmasan találnak célba, mint a dárda hegye. Ez a mindenféle valahogy nem tűnik annyira jónak, biztos, hogy ilyen egy szép új világ? Vagy most még kicsit szúr a kaktusz, de borotválkozás után már sima lesz?
Károlyt a törököktől kaptuk
Bár jó egy hónapja ünnepelték a név viselői nevük napját, nekem most jött el a Károlyok ideje. Négy figyelemre méltó Károllyal hozott össze az élet. Kiegyensúlyozott a mezőny, mert két jó és két nem jó találkozás köt össze a Károlyokkal. A török eredetű karul, karvaly madárnévből származik, de gyakran azonosították a germán Karl névvel is, ami annyit tesz: szabad férfi, legény paraszt.
Apa, csak egy van
Igen, az én első Károlyom az édesapám volt. Mikortól emlékszem rá, egy nagydarab embert látok, fekete hajjal, két gríberlivel az arcán és vakítóan világos kék szemekkel. Kiskoromban ki nem állhattam, hogy mindenki azt mondta: Kiköpött apja ez a gyerek-. El nem tudtam képzelni, hogyan is látják a hasonlóságot egy pici szőke lány és egy nagydarab, lapátkezű férfi között. Aput persze nem zavarta a vélt hasonlóság és büszkén vonult egyszem leánykájával vasárnaponként hol helyi focimeccsre, hol rokonokhoz, hol egy haveri kártyapartira. Imádtam, mikor ultiztak, és olyanokat mondtak, hogy kontra, rekontra meg betli, terített betli és társai Ültek a tízfilléres halmok között, szívták a cigit és hatalmasakat veszekedtek, de a végén sosem haragudtak egymásra. Aki ismerte apámat, az szerette is, jó humorú, nyugis ember volt, jó barát és nagyon jó szakember. Néha idegesített, hogy túl nyugis, hogy látszólag nem érdekli semmi, és csak felnőtt fejjel jöttem rá arra, hogy igen sok baj volt már körülötte, és már csak békére és balhémentes életre vágyott.
Már nagyobbacska voltam, mikor megtudtam, hogy hat évet töltött a nagy Szovjetúnióban hadifogolyként, azt a hat évet, mikor az ember két kanállal habzsolná az életet.18-24 éves kora között a lányok hajkurászása helyett, a hadifogolytáborban fázott, és éhezett és persze ingyen nyelvkurzuson vett részt, hisz megtanulhatta az orosz mellett a németet is. Majd következett itthon néhány dolgos, majdnem, hogy boldog év, és eljött ’56. Az én apám nem volt hős, de kiváló szakember és józan ítélőképességű ember, így a gyárában meg is választották a munkástanács elnökévé. Bár kollégái többsége utólag is kiállt mellette, ennek a kalandnak a következménye deportálással való fenyegetés, és egy év munka és jövedelem nélkül töltött időszak lett. Nem csoda, hogy apám ezek után a nyugalmat, a biztonságot kereste. Szerencsére meg is találta. A békés éveket nem sokáig élvezhette, mert utolérte őt a betegség, amivel más országban még jó pár tíz esztendőt élhetett volna méltósággal, aktívan, emberi módon. Akkortájt olyan kevés művese állomás működött Magyarországon, hogy az ötven felettiek már lehetőséget sem kaptak a használatára. –Rémes volt és rágondolva most is az. A novemberben elhunyt Leslie Nielsen igazi karrierje éppen akkor kezdődött, mikor az én jó apám még a rendszerváltozás előtt, 57 évesen elbúcsúzott örökre. Egy évben született az amerikai komikus és az apám. Szinte nap, mint nap eszembe jut, és magamban azt találgatom, hogyan is élné meg ezt az új világot, ő, akinek mindenről megvolt a maga határozott véleménye, és a szovjet fogság után egy percig sem hitt a kommunizmus nagy eszméjének létjogosultságában…Apa, vajon most mit mondanál?
Karesz, egy hajdanvolt barát
Karesszal még középiskolás koromban találkoztam. Egy gimiben koptattuk az iskolapadot. Magas volt és kosaras. Okos és jó fej. Nagy családban nőtt fel számos testvérrel. Amolyan olasz család volt az övék. Hangos, de nagyon kedves. Mint, ahogy ő is kedves volt és jó fej, fekete haja annyira volt hosszú, amennyire az iskola vaskalapos rendje engedte. 
Barátok voltunk: leveleztünk a katonaságnál töltött ideje alatt és akkor is, mikor a Szu-ban ( értsd: Szovjetunió) folytatta tanulmányait. Ő írt a nehézségekről, a csajokról, szerelmi hódításairól, örömeiről, bánatairól. Aztán jött neki egy lány, és valahogy kihűlt a kapcsolat kettőnk között. Évtizedekig nem találkoztunk, és mint annyiszor máskor, egy közös munka kapcsán futottunk össze. Én, mint született naiv, tiszta szívvel vetettem magam a közös melóba, ő pedig patkány módon átvágott, lapult és sunyított. Mily meglepő, de véget ért a közös munka és a barátság is. Ez után a találkozás után lettem a régi ismerősökkel nagyon óvatos, ha többről lett közöttünk szó, minthogy megigyunk együtt egy pohár sört. Nem vagyok haragtartó, így, ha találkozunk néha- néha, akkor nagyon kedvesek vagyunk egymáshoz, de én már maximum az időjárásról és Obama koktélpartyjáról beszélgetek vele. Tanulság persze volt, hiszen megtanultam, hogy akit a rendszerváltás előtt ismertem meg, az már egyáltalán nem biztos (sőt), hogy hasonlít akkori önmagához. Az okos ember van, hogy saját kárán is tanul, nemcsak a máséból.
Károly, a nagy
Harmadik Károlyomat is már negyedszázada ismerem. Egy társaságban találkoztunk. Ő néhány évvel idősebb volt nálunk és mindenki nagy tehetségnek tartotta szakmájában és ígéretes karriert vártak tőle. Jó is volt, szárnyalt a szakterületén és egyre jobban megszolgálta a belé vetett bizalmat. Humora volt, családja és nagy munkabírása. Jópofa volt, mikor megkérdezte: Mennyit „khöhögnek”? Igen, talán ez volt a legnagyobb hibája akkortájt, hogy túlzottan anyagias volt. Végül is a többség szemérmesen kerülte a pénzkérdést, ő legalább felvállalta, hogy a jó bérezés ösztönzőleg hat rá. Szeretett focizni és Puskásék után szabadon magáévá tette a „ Kis pénz, kis foci, nagy pénz nagy foci elvet”. Ez még mind az antivilágban történt. Aztán beköszöntött a szép, új világ, és ő miközben belevetette magát a nagy közéletbe, a vallással is egyre szorosabbá fűzte kapcsolatát.
És ahogy ebben a két tevékenységében egyre jobban elmélyült, úgy tűnt el lassan az a kedves, tehetséges , csupa szív, kicsit anyagias fickó. Majd a nagy menetelés ellenére jött az életében egy nagy hullámvölgy, magára maradt, tehetetlen volt és kétségbeesésében a segítségünket kérte, amit mi meg is adtunk, mert tiszteltük őt, a munkáját és tehetségét. Hamarosan végét ért a néhány szűk esztendő és ő újra szárnyalt. Sikerei ellenére is gyakran magányos volt. Emlékszem ekkoriban egy nagy kivonulásos bulin állt ott sikerektől övezve, de egyedül, mi odamentünk hozzá, mert igazságtalannak tartottuk a helyzetet. Nem azért, mert mi olyan irgalmasak vagyunk, voltunk, csak soha nem az aktuális politikai kurzus alapján döntöttük el ,hogy kit kedvelünk és kit nem. Szerencsére az évek során a mi Károlyunk megerősödött, kicsit megrészegedett a hatalomtól, már nem olyan magányos, már bosszúra éhes, és már elfelejtette kevés régi barátait. Most, hogy „élet és halál ura lett”, elhiszi, hogy csalhatatlan, hogy zseniális, és azt, hogy vannak barátai, pedig ők csak a sikertársai. Már erős manírok mentén működik, hisz környezetétől kritikát nem, csak dicséretet kap. Hol van az a tehetséges, egészséges önbizalommal teli fickó, akit annyira bírtunk minden tettéért?
Károly, aki nem változik
Ezzel a Károllyal is egy közös projekt hozott össze. Régen volt, de sosem felejtem el. Egy nagy bulit szerveztünk közösen egy Amerikába szakadt magyar emberrel és annak jenki társával. Ők ketten magabiztosan hülyítettek minket, hogy ez lesz az év bulija és az ő hívó szavukra ott fognak sorban állni az amerikai érdekeltségű cégek pénztől duzzadó pénztárcával és könyörögni fognak, hogy hadd fizessenek. Na, ennyire nem voltunk se botorak, se naivak, de az erős bizonyítási kényszer miatt mégis belevágtunk, Nagy esemény volt, szabadtéri, jó helyen és szép időben sok érdeklődővel és sok - sok fellépővel. A szponzorok persze kitáncoltak, meg a védnökök is, így az esemény napján magunk maradtunk Károllyal. Magunk, mert még társaink is nyaralni mentek, csak mi ketten görcsöltünk, izgultunk, hogy minden rendben legyen. A buli lement, mi kisöpörve a kasszát mindenkinek fizettünk, aki fontos volt. A botrány azért került el minket, mert másnap tartották a Népstadionban az emlékezetes Aida előadást, ami a mi rendezvényünknél sokkal nagyobb botrányba fulladt. A bulink helyett az elefántok és pocsék rendezés vitték el a prímet. Ez volt Károllyal a mi közös munkánk, aki fiatal kora ellenére az elkövetkező években sikeres vállalkozóvá lett. Azon kevés ismerőseim egyike, aki olyan maradt, mint amilyen ártatlan huszonévesként volt. Emberséges és józanul pragmatista, aki sikerei ellenére sem felejtkezik meg soha az emberi tényezőről. Élvezi a pénzt, de az életet is, így boldognak is gondolom. Nagyon szorítok, hogy mindig ilyen ember maradjon.
A tanulságot néhány közmondással osztanám meg: „Mi a hazugság végre is? Igazság, mely álarcot hord”. –( Lord Gordon Byronv )
És még ez a két aranyköpés is idevág:
- Az igazság nem tűr meg semmi álnokságot, nyíltan szól az emberekhez, éppen ezért népszerűtlen.
- Attól még senkinek nem lett igaza, hogy azt mondták neki, hogy igaza van.
