Egész estés emlékműsorra invitált a Kabaré24 Színpad (az idősebbek kedvéért a Mikroszkóp). Cseh Tamás, aki most lenne 68 éves, éppen azon a napon született, mikor Kölcsey megírta nemzetünk Himnuszát, amit a hálás utókor a Magyar Kultúra napjává tett. Így aztán a hazai kultúra ünnepén a számos egyéb program mellett valakinek mindig eszébe jut az igazságtalanul korán elment Cseh Tamás, és az ő fanyar-édes, szúrósan-búsuló, szurkáló dalai, melyek nagy részét Bereményi Gézával közösen jegyeztek. Idén megint sokan és sok helyen emlékeztek az egyetlen magyar indiánra, aki Bakonybélen majd ötven éve indiántábort is alapított.
Az egyik emlékező Ayala és az ő estje volt, akit a többség az Ayla-Brindisi humorista páros tagjaként jegyzett eleddig, Az aprócska nézőtéren a többségében 50+ közönség soraiban mi is ott ültünk. Részemről nem kevés szkepticizmussal rákészülvén a ránk kimért este miatt. Gondoltam, na, még egy Cseh Tamás emlékeste, ahol majd édes búsan üldögélve felcsendülnek a jól ismert dalok. Őszintén nem vártam sokat, gondoltam, hogy Ayala egy estére Cseh Tamás bőrébe bújik, sőt magára húzza az énekes előadóstílusát is, de valahogy majd csak átvészeljük, hisz a dalok, azok nem változtak az évtizedek során…Szerencsére nem így történt.
A teleült nézőtér előtt a színpadon két gitár, egy szék és egy mikrofon között megjelent Ayala, polgári nevén Illés Zoltán, a humorista és balesetmegelőző és a DADA program (ha még létezik) élharcosa. Kézben a gitárral sztorizni kezdett Cseh Tamásról és magáról ,és arról, hogy mit is jelentettek élete szürke hétköznapjaiban és a sorsfordítókban ezek a dalok. Ahogy az előadó egyre többet vesztett kezdeti elfogódottságából, a színpadon a jól ismert szövegek mentén egy új élet, új történetek bontakoztak ki
Dalok két szólamban
Így, mi nézők egy sajátos hangulat közibe kerültünk, ahol megszólaltak a Bereményi- Cseh páros által megénekelt történetek, és mellette, vele párhuzamosan egy Miskolcról érkezett fiú történetei. Egy hajdanvolt fiúé, aki oly hosszú hajjal kezdte a majdnem felnőtt létet, mint a legendás focista Ayala , és, akivel mókás és kevésbé vicces dolgok egyaránt történtek a középkort elért élete során. Mesélt és énekelt, miközben az egyik gitár szimbolikusan is ott pihent mellette. Mi pedig közben, hol majdnem sírtunk majd mosolyogtunk, sőt hangosan nevettünk is, hogy könnyünk is csordult. És tényleg a színpadon ketten álltak: Ott volt Ayala és Cseh Tamás is. Utóbbi elnéző mosollyal szemlélte a nála jó tíz évvel fiatalabb kollégája produkcióját és hallgatta a műsorba csempészett saját dalokat és feldolgozásokat is. És persze harmadikként ott ült a nézőtéren Bereményi Géza.
Eljött közénk ezen az estén az elmaradhatatlan páros, Antoine, Désiré, Ica a munkásszállásról, Edit meg a Judit, meg persze a Mari...és a többiek. Búcsúzóul pedig felcsendült a Budapest
…Azt mondd meg nékem, hol lesz majd lakóhelyünk
Maradunk itt, vagy egyszer majd továbbmegyünk?
Maradunk itt, vagy egyszer majd továbbmegyünk?
Itt van a város, vagyunk lakói
Maradunk itt, neve is van: Budapest…
Maradunk itt, neve is van: Budapest…
Szép este volt!
___________________________________________________________________________
Sokan tartják úgy, ha valaki meg akarja érteni a rendszerváltás előtti Magyarországot, akkor csak végig kell hallgatnia a Cseh Tamás-dalokat. Számosan tartottak attól, hogy szép új világunkban már nem lesz helye különös hangzású, egygitáros dalainak. Egy ideig ő is erre gondolt, de nyughatatlan országunk a mai napig kínált az aktuális dalokhoz aktuális vagy örökbecsű témákat.
„Rengeteg dologra lenne szükség. Ha három Cseh Tamás lenne, az sem lenne elég. A nehéz időkben születnek igazán dalok.” (Cseh Tamás)
