Selejtek Szilvitől

Színházban jártam ismét, hiába milyen kultúrlény vagyok! Az estet nem a budapesti klasszikus kőszínházak egyikében töltöttük, hanem a Városliget szomszédságában található Liget Színházban, amely a mai kor sajátosságai közepette a Budapesti Végrehajtó Kamarával vagy Bírósággal (?) közös épületben székel. Napközben megy a szorgos munka, az este pedig a szórakozásé. A színháztermen is látszik, hogy művészi produkciók mellett továbbképzések és szakmai szimpóziumok is zajlanak olykor itt.

A színházjegyen négy kicsi kacsa bújuk össze, olyanok, akik éppen elhagyták azt a bizonyos tojáshéjat, a négy kiskacsa volt a Műhelymunka Társulat produkció beharangozója, amely szerveződést a 2006-ban fiatal művészek gründoltak. Az Édesnégyesre  gyűltünk hát ezen a szombat estén. Gyűltünk, és nagyon szép számmal, ráadásul az operaházi és egyéb kőszínházi előadásokhoz képest feltűnően sok volt a fiatal néző, fiatal, húszas és harmincas, meg 16 feletti. Fiatalabbaknak nem kimondottan ajánlott, hiszen, ahogy a bevezetőben is elhangzik: „ a darabban durva szavak is elhangzanak!” Igen előfordulnak benne durva szavak és nem kevés, hogy is mondjam régiesen frivolnak titulált szituációkkal is teletűzdelt produkció részesei vagyunk ez estén. A darab szerzője, rendezője és egyik főszereplője is a „Jóban, rosszban” fiatal kutatóorvosa Pintér G. Attila.

 

Az ismertető szerint; A történet négy főiskolás fiatalról - egy lányról és három fiúról- szól. Arról, miként ismerik meg egymást és főképp saját magukat. Az élet különös helyzetet teremt. A fiúk, akik közül az egyik homoszexuális, közös kollégiumi szobát kapnak egy lánnyal, akit a beiratkozásnál fiúnak hisznek a neve miatt. Először menekülnének ebből a képtelen szituációból, de később rájönnek, hogy így sokkal érdekesebbek a hétköznapok. Természetesen minden megtörténik velük, ami csak megtörténhet egy kollégiumban: szerelem, csalódás, kamaszos hülyéskedések, dráma, fájdalom, megaláztatás, összeveszések és kibékülések, őszinteség és hazugság és megannyi humoros pillanat. A darab vége igazi csattanó; talán még az is kiderül, hogy ki az igazgatónő titkos szeretője…

 

Na, igen, tényleg kiderül minden a végére, és közben az is, hogy a fiatalok mindent megtesznek annak érdekében, hogy a másikat kívül is , belül is alaposan megismerhessék, így járják végig az önismeret rögös útját. ..

Egy kortárs vígjátékba csöppenünk, amin hol mosolygunk, hol nevetünk, és gyakran röhögünk is az est folyamán a történet gombolyodása közben, és ami tele van nyersességgel, nem éppen irodalminak elfogadott kifejezésekkel, akár a mai élet. Azt hiszem ezért álszentség lenne ezen valóban kiakadni. 

Az első felvonás még inkább csak a ráhangolódást segítette, bár ekkor is hallatszottak a nézőtérről őszinte nyerítések. A második rész, mikor már mindenkiről tudtuk, amit tudni kell, kimondottan szórakoztató volt, tele remek poénokkal kitűnő jellemrajzokkal.

Azt hiszem, a produkciót mindenki élvezheti, akivel a húszas évei előtt vagy annak elején felnőtt fejjel már nehezen, pironkodva felvállalható dolog is történt, legalább egyszer. Hogy járt legalább a Napló által bemutatott iskolai sí táborban, vagy nyári iskolai táborban, netán koleszos is volt. Szóval mindenki jól érezheti magát ebben a történetben, ha elmeri fogadni, hogy saját életének is voltak tökéletlen pillanatai, mikor tanulta az életet és birkózott az előtte tornyosuló feladatokkal, amik nem kimondottan a könyvtárhoz kötődtek…

A színészek Gyebnár Csekka, Pintér G Attila, Boronyák Gergely, Maróti Attila, Falvai András, Bor László, Pinczés Attila által megformált karakterek teljesen rendben voltak, sőt szerintem valamennyiünk tanulós éveiben ott volt majd mindegyik embertípus: Az öntudatos, mégis magányos lány, a szájhős alfahím, a fiú, aki majdnem lány , ha máshol nem ,hát lelkében, és a fiú, akit mindenki szeret, de mégsem találja a helyét. És ami nagyon fontos, érzed végig, hogy a színpadon levők is nagyon jól érzik magukat az est folyamán, s természetesen  e a jókedv oda-vissza sugárzik színész és közönsége között.

 

Kerestem kritikát, de nem találtam csak néhány üzenő falra kitett véleményt. Álljon itt ezek közül egy;  „Tegnap este láttam az Édesnégyesben. Remek volt. Persze, a darab is az. Elképesztő humorral, helyzetkomikumokkal, vicces jelenetekkel. Muszáj rajta néha csak mosolyogni, sokszor nevetni, kacagni, és legtöbbször csak röhögni, sírva. Mert elképesztően jó, és emberi, és hétköznapi, VALÓDI. Ezt is ő(k) írták. Egyszerűen tehetségesek. Meg kell őket nézni. Hogy lássuk, ilyen is van. Néhány fiatal összeáll, és a semmiből szín. (Édes) házat csinálnak. Nem is akármilyet. Nevetőset, szórakoztatót, színvonalasat, igazit. Pintér Gábor Attila (sosem tudom, melyik keresztnevén kéne szólítanom:) egy tehetséges színész, kreatív író, jó szervező. Miért nem fedezte fel még valaki?”

___________________________________________________________________________

„Társulatunk 2006 tavaszán alakult, kreatív, ambiciózus, fiatal színészekből. Elhatároztuk, hogy megmutatjuk magunkat a közönségnek, és önerőből életre keltettünk egy társulatot, amely színvonalas előadásokkal, a klasszikus színjátszást előtérbe helyezve igyekszik belopni magát a nézők szívébe.

 

Olyan produkciókat szeretnénk létrehozni, melyek jelenleg nem találhatóak meg a hazai színházi palettán. Repertoárunkon szereplő darabjainkkal – az Édesnégyes-el, az Édesötössel, és az Originál ungaris, avagy szabad a csók!-al is – a kamaszokat és a 20-as, 30-as korosztályt céloztuk meg, akikről, és akiknek kortárs magyar színmű nem született az elmúlt évtizedekben.

Mindhárom vígjátékban a fiatalokat érintő és foglalkoztató problémákat feszegetjük, nyitottan, az ő nyelvezetüknek megfelelően, szórakoztató, közérthető formában. …”