Selejtek Szilvitől

Turisztikai felmérésünk kiindulópontja az volt, hogy Kambodzsa is rejt annyi szépet, mint Thaiföld, de jelenleg (’95) jóval olcsóbban hozzáférhető. Ezt a tézist bizonyítandó érkeztem a khmerek földjére. Épphogy két évvel a szabad választások után. Pnom Penben sem volt hideg, így igyekeztünk, hogy minél előbb fedél alá húzódjunk. Irány hát a lefoglalt hotel.

 

A hotel kívülről még őrizte a múlt dicsőségét, de belülről némi kívánni valót hagyott maga után. A recepciós kisasszony bizonyára már többször megkerülte a Horn fokot, hisz a lábát az információs asztalon pihentetve igyekezett, hogy a hőségben minél kevesebb energiát pazaroljon, így jöttünkre is csak nagy nehezen mozdult meg. Mi finnyás európaiak, mondtuk, hogy először megnéznénk egy szobát. A kisasszony kézjelekkel egy kinyitott ajtóra mutatott, hogy azt nyugodtan megnézhetjük, olyan a többi is. Sajnos a szobából nem sokat láttunk, mert legalább tizenöten guggoltak abban az Ázsiában gyakorta látható, meg itthon talán a józsefvárosi piacon megszokott pihentető pózban a TV előtt. Ezért megkértük a drága kis hölgyet, hogy tegye meg kedvünkért azt az erőfeszítést, hogy mutat egy üres szobát is. Kedves volt, megtette. A szoba koszos is volt és kopott is volt, ez még talán hagyján, mert hoztam magammal neomagnolt és egy doboz flóraszeptet is, de ekkor a falon megpillantottunk egy krokodil méretű gekkóhoz hasonló jószágot, csak a gekkó kecses és apró,és nagyon hasznos, ez meg legalább 30 cm-es nagyságában pihent a falon. Rémisztő volt.

Erre én felvállaltam a hisztis, kényes nő figuráját és közöltem, hogy ebben a szobában képtelen lennék egyszer is a szememet behunyni, inkább spóroljunk a kaján, de itt nem lehet lakni. A fiúk némán bólogattak, ugye ők nem mutathattak gyengeséget, de azt hiszem nagyon egyetértettek velem. Így csomagjainkkal továbbindultunk, hogy a többi 15-20 dolláros (/nap) hotelt is szemrevételezzük. Jártunk még koszosabban, olyanban, amelyik lépcsőhát beszáradt vér borította, volt, amelyik egy nagy szemétdomb szomszédságában leledzett, így lassan csoportvezetőnk is belátta, hogy egy kategóriával erősebb hotelek között kell keresgélnünk. Hogy ne szaporítsam a szót jártunk még vagy öt hat szállodában, végül a város főutcáján megtaláltuk, Hotel Diamond szállás egységet: Nem túl nagy szoba, légkondival és tisztasággal és parányi méretű gekkókkal(!)

Gyorsan révbe értünk: Délelőtt landoltunk és kora délutánra megérkeztünk szállásunkra is. Jó volt egy tiszta szoba és hasonlóan kellemes fürdőszoba. Kipakolás és irány együtt a kajálda, hiszen a repülőn ettünk utoljára valamit, eljött az evés ideje. Hiába helyezkedik Kambodzsa jóval az Egyenlítő fölött, mégis gyakorlatilag 12 óra nappal és ugyanannyi éjszaka váltogatja egymást. Mégpedig úgy, hogy a napocska reggel hatkor felkel és este ez időtájt bújik ágyba, de úgy a fejére húzza a paplant , hogy szinte leszakad a sötétség. Nem olyan mint nálunk, hogy szépen komótosan járja útját a nap és lassan eltűnik a horizonton. Itt szinte egyik pillanatról a másikra érkezik a sötétség, olyan mintha hirtelen lehúznák a redőnyöket. Mint említettem Kambodzsa 95- ben a világ országai közötti nem hivatalos gazdasági versenyben az utolsó helyek egyikén állt, így nem véletlen lehetett, hogy a főváros két főutcájának világítását a nálunk karácsony táján használt kicsinyke izzók biztosították. Igaz őket ez annyira nem zavarta, hiszen a többség a buddhizmus szerint élt, Pol Pot után végre szabadon , meg minek este annyit mászkálni.

A mellékutakra annyi fény jutott, amennyi a főutcákról beszivárgott és amennyit a ritka autósforgalom biztosított. Eben a sajátos fényárban úszó városban elindultunk csoportvezetőnkkel az ő kedvenc éttermébe. Azt hiszem Gábor jól döntött, hogy sötétben vitt oda minket. Odaértünk a valaha szebb napokat látott házhoz, bár ez a sötétben egyáltalán nem volt zavaró, inkább az épület körül szédelgő sovány és éhes kutyák. A ház első emeletén volt az étterem, amely a manapság olyan divatos minimalista design sugározta felénk. A falakat padlótól a plafonig fehér csempe borította, úgy nézett ki, mint egy békebeli hentesbolt. Voltak asztalok, meg székek és erős és jótékony hangulatvilágítás. A már helyi erőnek számító kísérőnk és csoportvezetőnk azt tanácsolta, hogy halat, madarat vagy csirkét együnk, mert a nagyobb darab húsoknál nem kizárt, hogy a disznó és marha helyett kutyát eszegetünk. Mivel Thaiföldön már ajánlották egy étterem mellett, hogy a ketrecben lapító kopasz kutyusból frissensültet készítenek, így mi gyakorlatlan Ázsia járok megfogadtuk ezt a tanácsot. Az étterem viszonylag tele volt helyi erőkkel, és ugye a turista bédekkerek is azt tanácsolják, hogy ott egyél, ahol a bennszülöttek is étkeznek, mi akkor jó helyen voltunk. Részemről valami halat választottam, de az semmi volt ahhoz képes, amit fiatal baráton,Hunor evett. Túlzás nélkül fiatal volt, hisz alig múlt 23. Szóval ő egy helyi specialitást valami madarat választott, amire azt mondták, hogy szuper. Hamarosan megérkezett egy hatalmas tálnyi frissensült, veréb méretű madárka, amiken a tollukon kívül minden megvolt: a feje , a csőre, a szeme, és ahogy letörte az apróság buksiját, előbukkant az állat fekete színű húsa. Mit mondjak, nem ettem meg a halamat sem. Egy ilyen vacsi messze veri a zsírégető és étvágycsökkentő drága pirulákat. Ránézel, és nincs étvágy, nincs éhségérzet, és többször megfordul az ember fejében a vegetarizmus gondolata is. Üres gyomorral, de nem éhesen haza taxiztunk és arra gondoltam, hogy az első próbán túl vagyok. Van szállás láttam kaját is… A Phnom Penh sötét és poros utcái után jó volt a tiszta szoba, a tiszta ágy. ( folytatom)