Kambodzsai ottlétünk egyik legszebb élménye volt a Tonle Sap tó tövében elterülő, több négyzetkilométernyi műemlék együttes Angkor. Cuccaink nagy részét Phnom Penh- i szállodánk csomagmegőrzőjében hagytuk és kétnapi poggyásszal, egy helyi repülőjárattal indultunk a Thai határ közelébe, ahol állítólag a vörös khmerek megmaradt egységei bujkáltak akkortájt. Budapestről érkezett négyesünkhöz csatlakozott Ly, a félig khmer, félig kínai fiatalember, akinek számunkra leghasznosabb tulajdonsága az volt, hogy ragyogóan beszélt magyarul. Ragyogóan, hisz életéből hat évet Magyarországon töltött , egy évig a Budaörsi úti koleszban tanulta a magyar nyelvet, majd öt éven át a keszthelyi egyetemen folytatott tanulmányokat. Szerencsénkre jó élményeket őrzött Magyarországról, így minket is szeretettel fogadott.
Munkája, diplomája ellenére is csak alkalmi volt. Akkortájt Kambodzsában alakulóban volt az ipar, az élet, a gazdaság erősen gyerekcipőben járt. A kormányhivatalnokok és minisztériumi tisztségviselők fillérekért dolgoztak. Emiatt burjánzott a korrupció és mindenkiben bujkált a félsz, hogy esetleg visszatér a múlt.
Ly is mesélte, hogy családjukkal Pol Pot idején a dzsungelben húzták meg magukat, az öccsét elragadta egy krokodil. Neki egy csoda volt, hogy a dzsungeli „kőkorszakból” Európába repülhetett, normális körülmények között, félelem nélkül élhetett tanulhatott. Azt mondta az volt életének egyik legszebb pillanata, mikor meglátták az első havat, ott a Budaörsi úti kolesz udvarán. Mesélte, hogy mint a gyerekek rohantak ki, a tanári intelemmel mit sem törődve, hogy megérintsék az addig csak filmekből ismert havat. Ly, aki még sosem járt Angkorban a bátyjától kapott néhány rend öltözetet, mi meg összedobtuk repülőjegyét és a szállodai szoba árát.
Cserébe velünk utazott egy helyi erő, erős helyi nyelvismerettel. Ja és volt velünk egy vietnami lány is, akit erre a három hétre kapott kölcsön az egyik fiú egy üzletemberré lett, hajdani magyar rendőrtől. A repülő amolyan békebeli jószág volt, két propellerrel és erősen kopott külsővel. A két motor némi reményt nyújtott, hogy oda is érünk, de a külseje és belseje…. Akkoriban a belföldi járatokat még nem érte utol a terrorizmus, így egy géppisztolyt vagy winchestert leszámítva bármit felvihettél kézipoggyászként, amit a szemrevételezéssel működő biztonsági szolgálat átengedett. Így , mikor megláttam a csinos kis repcsinket, vesetáskámat túlélő felszereléssé alakítottam. Volt benne zsebkendő, törlőkendő, csoki, kisbicska és gyufa, ha netán lezuhannánk, és azt túlélnénk véletlen, akkor a szemmel verésen kívül legyen nálam valami eszköz…
A repülő köhögött zörgött, de elsőre felszállt és mi Lyvel végigdumáltuk az utat. Akkor mesélt családjáról és a magyarországi élményekről is. Az ablakon kinézve elárasztott rizsföldek és esőerdők váltogatták egymást. Fentről ugyan csak térkép a táj, de nagyon szép és félelmetes. Végül is épségben odaértünk Siem Reapbe. Az utasok többsége Japánból érkezett, mint megtudtuk nem véletlen, hiszen államuk hatalmas összegekkel támogatta Angkor konzerválását és további feltárását.
Irány a hotel, ami nem volt egy nagy szám, de tiszta és a város közepén volt. Ami elsőre feltűnt, hogy milyen sok egyenruhás járkál a városban. Ott láttam egy 190 cm magas, igen sportos khmer katonát, egyet… A jól informáltak szerint a jellegzetes khmer kendőből pirosat viselők vörös khmer szimpatizánsok. Jó pár katonát láttunk ilyen kendővel a nyakában. Titkon abban reménykedtünk, hogy már senkinek sem jut eszébe visszaharcolni azokat a rettenetes napokat.
A hotelben útitársaim igen tréfás kedvükben voltak és még kint mászkáltam a szobámba, az ágyam alá egy seprűt csempésztek. Nem valami közönséges takarító eszköz volt, hanem messziről úgy nézett ki, mint egy tarajos sül. Olyat én csak állatkertben, meg a TV-ben láttam és fogalmam sem volt, hogy mennyire háziasítható.? Visszatérve a szobámba azonnal észrevettem, hogy van valami az ágy alatt. Óvatosan felmásztam az ágyra és egy bot félével elkezdtem az ágy alá piszkálgatni. Pár perc után kiderült, hogy egy seprűvel barátkozom. Eközben a kedves magyar fiúk az ajtó előtt hallgatóztak, hogy mikor is érkezik meg a szobából a velőtrázó sikoly. Ez kivételesen nem jött össze. Elindultunk hát felfedezni a várost. A sül helyett cserébe a szálloda előtt az úton egy kígyóbőr száradt, amit elhagyott egy szórakozott csúszómászó. Reméltem, hogy gazdája nem a közelben sziesztázik. Ott Siem Reapben sajnáltam, hogy nincs nálam egy jó kis, jó magas szárú bakancs. A város felejtős, ahol még annyi élet sem volt , mint Phnom Penh-ben, a közvilágításhoz pedig a kínai karácsonyfaizzókat sem sikerült még beszerezni. Ettől az egész város kitűnő alvóhelyként működött. A csendesebb helyeken számos ember pihent két fa között rögzített függőágyban. Se lakbér, se rezsi ..
Engem és egyik honfitársamat éppen megtalált egy helyi baci, ami miatt minden evést a tojlett követett. Ezért mi ketten natúr rizst ettünk pálcikával, hogy minél tovább tartson, és minél kevesebbet ártson, míg mellettünk a többiek jóízűeket ettek. Kárpótlásként helyi apszara táncosnők lejtették légies táncukat, ahol minden kézmozdulatnak és fejtartásnak megvan a maga jelentése. A sötétben hazabotorkáltunk, és mivel több állat nem bukkant fel a szobámban én nyugovóra tértem. Mint kiderült útitársaim felkeresték a helyi örömlányokat, akik egy egész dollárért kínálták szolgáltatásaikat. Azt mondták, hogy kettőt adtak, de még azt is szégyellték…
Másnap kisbuszba szálltunk is irány Angkor. Akkoriban még korlátlanul lehetett a műemlékegyüttest látogatni. A helyi erők olcsóbban a külföldiek kicsit drágábban vehették meg a belépőt. Útközben új közlekedési táblával ismerkedtem meg. Az út jobb oldalán minden rendben volt, de a balon a behajtani tilos mellett ott volt az aknaveszély tábla. Nem is sétált arra senki. Így odafelé azon morfondíroztam, hogy vajon Angkor feltárt területén megtalálták-e az összes aknát. Odaértünk az akkortájt 10km² -es, feltárt és óvott területre. Ott aprócska csoportunk kapott egy idegenvezetőt, mert nem lehetett ott csak úgy, egyedül bóklászni. Végül arra jutottunk, hogy tudjon khmerül és majd a Ly magyarra fordítja. Ebből néha igen sajátos történet bontakozott ki. Rá kellett jönnünk, hogy a buddhista is hindu vallásból vannak nálunk fehér foltok! Ahogy ott mászkáltunk, az akkor már a világörökség részeként számon tartott műemlékek között, szembesültünk vele, hogy mikor mi magyarok a szilaj kis lovainkon éppen félelemben tartottuk a keresztény Európát, a khmerek pedig éppen történetük legdicsőbb korszakát élték, ahol a buddhizmus és a hinduizmus találkozott és békében megfért egymás mellett. Ez volt a Szurjavarman dinasztia dicső korszaka, amikor olyan épületeket emeltek és olyan technikai megoldásokat alkalmaztak, amiket még Európa fejlettebb felében sem ismertek. Az erőszakos dzsungelnövények gyökerei és indái nem sok esélyt adnak a túléléshez, de az is igaz, hogy az őserdő vigyázta sokáig, hogy megmaradjanak a mának ezek a különleges épületek. A falakon a domborművek elmesélik a khmerek dicső napjait, papok, katonák, urak és szolgák, táncosnők és a két nagy világvallás fontos elemeit. Miközben mi az ősi romokat csodáltuk úton útfélen bűbájos, kéregető gyerekekbe botlottunk. Kicsinek csoda bűbájosak a helyi apróságok.
Angkor épületegyüttese a dzsungel közepén van, így kicsit aggasztott, hogy a vadállatok mennyire tudják, hogy ez emberek látogatta hely. Ly persze megnyugtatott, hogy a vadállatok jobban félnek tőlünk, mint mi tőlük. Abban bíztam végig, hogy ezt valaki az állatoknak is elmagyarázta. Délutánig bolyongtunk a khmer birodalom dicső romjai között , majd búcsút vettünk idegenvezetőnktől és elindultunk a repülőtérre.
Hazafelé mindenki kézipoggyászát átnézték és az angkori kövek eltulajdonításáért nagy büntetés járt. A fiúk gyorsan beléptek a vizsgálat előtt a férfi WC-be, ahol, mint mondták, már csinos kis halom gyűlt össze a kövekből. A kambodzsai állam így védte a múlt örökségét. A repülő visszafelé is éppen olyan ütött kopott volt, de mivel már egy utat túléltünk reménykedtem, hogy visszafelé sem lesz baj. Nem is lett, és estére már a khmerek mostani fővárosában voltunk, a karácsonyi izzókkal futtatott, poros és szagos Phnom Penh-ben.( folytatom...)
