Selejtek Szilvitől

Miután a világ egyik legszebb helyéről visszatértünk a fővárosba, hát nagy volt a kontraszt. Volt egy délutáni piacnapunk, amikor láttuk és szagoltuk a délutánra légylepett húsokat, na ez elég ahhoz, hogy két napig ne együnk.

Kambodzsa az egyik legjobb fogyókúrás tábor.Egy fél óra a délutáni piac, egy szemetes mellékutca és garantált az étvágyvesztés. 

 Phnom Penh igen kevés nevezetessége közül a királyi palota együttese akkor éppen nem volt látogatható.

 

Helyette a volt amerikai iskolában a pol-poti rémuralom emlékeit tekinthette meg a kíváncsi turista. A szögesdróttal körülvett épületben tanult anno az itt élő külföldiek gyermekeinek többsége, amerikai tanárokkal, amerikai szellemben. Mikor Pol Pot átvette a hatalmat az iskola épületébe és udvarába terelte a fellelhető értelmiségek többségét, és itt kínozta halálra őket vagy végezte ki a nőket, a férfiakat.

A szerény kis múzeumban a kínzóeszközök, és a halálba kínzott emberek fotója mellett ott egy hatalmas Kambodzsa térkép koponyákból kirakva, amin átfolyik két vérszínű folyó . A koponyák valaha egy-egy khmer értelmiséghez tartoztak. Olyan a hely, mint az európai haláltáborok, ott vannak a megmaradt személyes tárgyak is, többek között sok szemüveg, elegáns és „SZTK”-s,csont és aranykeretes…Egyszerre megrázó és megható ez az emlékhely, de segít emlékezni arra, hogy ilyen soha többé ne történhessen.

 

Első Phon Pehni tartózkodásom felejthetetlen élménye volt sétahajózás a Mekongon. Magyar útitársaim éppen a helyi örömerőkkel barátkoztak, de szerencsémre ott volt Ly is, aki rávett egy mekongi hajókirándulásra. Lementünk a folyóhoz és egy fuvarozó hajó kapitányát vette rá Ly, hogy vigyen el minket egy privát körre. Ócska, rozsdás csotrogány volt a hajó, de a félig khmer, félig kínai fiú megnyugtatott, hogy itt már olyan erős a Mekong sodrása, hogy nincs benne krokodil! Micsoda szerencse!! A krokodilok nélkül sem vágytam arra, hogy Ázsia egyik óriás folyamában megmártózzak. Bár tény, hogy gyárak és ipar nem szennyezték a folyót, csak csupa természetes dolog jutott bele!!!

 Felszálltunk hát az ócskavasra, de mivel nem volt rajta tömegnyomor felejthetetlen volt, ez alatt az óra alatt senki sem bámult, nem kéregetett, nem fogdosta a hajam.  Elindultunk a Mekongon felfelé. A szél gyengéden rezegtette a szélesen hömpölygő folyam felszínét, az idő simogatóan langyos, ott vagy egy ismeretlen világban, amit helyben, mégis  kívülről nézegethetsz. Nincs tömeg, csak mi ketten állunk a fedélzeten, amely érzés Ázsiában igen ritkán adatik meg. Kora délután volt, így a folyó tele volt helyi emberekkel; az asszonyok mostak, a férfiak mosakodtak, lubickoltak, a gazdák a marhákat hűsöltették a folyóban Ez aztán a szimbiózis! Mindenki megtalálja a maga helyét adott helyen, adott időben. Utazott még egy „stoppos ’ asszony a hajón, akivel Ly szóba is elegyedett.

Az asszony meghívott minket a folyóparti házába. Mi elfogadtuk. Az asszony egy igen szolid kunyhóban élt a Mekong szomszédságában, ahol szék híján guggolva helyezkedtünk el az asztal körül. Az asszony forró teával kínált, amit el is fogadtam, de utána jött volna a vendégszerető étel. Láttam, ha azt megkóstolom, akkor nagy bajban leszek, ezért arra kértem Lyt, hogy találjon ki valami indokot, hogy ne sértsük meg vendéglátónkat, de ne is kelljen a főztjét megkóstolnunk. Ráadásul már éppen túl voltam a kötelező gyomorrontáson, nem szívesen vállaltam volna fel egy újabbat. Úgy gondolom Lynek sikerült elfogadható magyarázatot találnia, és csak reménykedni tudok, hogy az asszony is így emlékszik. Sosem szerettem volna megbántani, hiszen olyan kedves és vendéglátó volt, de a folyóból nyert főzővíz kicsit elriasztott.

Ly ez alatt a három hét alatt jó barátom lett, és jó ember volt. Azt hiszem megérezte, hogy partnerként kezelem, nem valami alsóbbrendű bennszülöttként. Erre a helyiek általánosságban is nagyon érzékenyek voltak, és a fehér emberek többségében meg is volt ez az érthetetlen felsőbbrendűségi érzés.  Rögtön „levetté”, ha valaki lekezelte őket és bár rendületlenül mosolyogtak, látszott, hogy bármikor szívesen kitolnak veled cserébe.  

Eljött a búcsú pillanata és mi hárman elindultunk Phuketre, a thai tengerpart egyik gyöngyszemére. Egyik társunkat ott hagytuk még Phnom Penh –ben, hogy minél szorosabbra fűzhesse kapcsolatait az ott dolgozó vietnami lányokkal. Akkor még nem tudtam, hogy bő egy év múlva újra Kambodzsa földjére lépek. ( folytatom)