Selejtek Szilvitől

Elolvastam egy kiművelt főkhöz méltatlan vitát, ami az amúgy sem túl jó közérzetemet tovább rontotta. Van, aki kérte, akit sokra értékelek, hogy ne folytassuk az egymásra mutogatást, hát nem is teszem.

Inkább arról, hogy mit is jelentett nekem az egyetemen eltöltött idő.

Ahogy sokan mások én is kizárásos alapon érkeztem a közgázra, jószerivel azt sem tudtam, mit is jelent az, hogy közgazdász. Tanárként nem akartam dolgozni, a műszaki pályák nem vonzottak, a vértől elájultam, a jog nem, érdekelt, hát maradt ez. Belecsöppentem egy új világba és hálát rebegek érte, hogy erre vitt az utam, hiszen életem egyik kiemelkedő öt éve volt, amit az egyetem falain belül eltölthettem. Mi volt jó? Minden, még a sok nehezen legyűrhető tárgy is kibírható volt, mert jó társaságban voltam, jó emberekkel ( többségében) tölthettem a minden napokat. Sok- sok okos, a világ és környezete dolgaira nyitott emberrel ismerkedhettem meg, akikkel tartalmasan lehetett bármiről gondolatot cserélni, nyíltan, következmények nélkül diskurálhattunk bármiről. Az egyetemet lengte körül egy olyan szellemiség, ami felszabadított, amitől jól érezhetted magad. Ennek egyik fontos eleme volt a klub, amely zsebpénzt is biztosított és olyan programok töltöttek fel, mint a Polvax vagy a Neoprimitív. Az egyik azt az érzést erősítette, hogy értő emberekkel meg lehet beszélni az élet nagy kérdéseit, a másik meg nagyszerű fickók közreműködésével görbe tükröt tartott a világra és elmaradhatatlan része volt a Közgáz napok rongyos báljainak egy-egy friss produkció. Ebben a szellemiségben eltöltött idő adott alapot ahhoz, hogy az első évek mellékesen tanulni is kellene mentalitása után rájöttem, hogy nem árt a szakmáról is tudni valamicskét, hogy aztán kellő önbizalommal kilépjek a való világba ( mostanában oda beköltöznek, de mi még kifelé mentünk. ) Teltek az évek és sok minden változott az életemben. Volt jó is rossz is (most úgy értem utóbbi a több), de, ha meghallottuk, hogy lesz újra Neopriomitív koncert, az futótűzként terjedt. Nem csupán az volt jó, hogy meghallgattuk azokat a régi dalokat, amik közül nem egy kicsit már okafogyottá vált

, mondjuk úgy eljárt felettük az idő, de ilyen alkalmakkor újra átélhettük tízen- huszonéves korunk boldog pillanatait is. Ráadásul találkozhattunk azokkal, akikkel akkor és ott jó volt együtt, s akiktől elsodort az élet. Igen, ez mindig több volt, mint, hogy megnézzük, ki lett őszebb a neo-ból, kinek fogyott el a haja, vagy növesztett kicsiny pocakot. Legalább annyira örültünk másoknak, mint a közös koncertnek.

Mikor híre jött, hogy elindul ismét a Polvax, akkor sokan abban is bíztunk, hogy a zene, az együttlét mellett előjön az a szellemiség is, amiben a hetvenes évek végén, a nyolcvanas évek elején, a Közgázon részünk lehetett. Persze mi is sokat változtunk, hát még a világ!Semmi sem lesz olyan, mint 35 évvel ezelőtt. Nem is lehet ugyanazt várni, mint amit 18 évesen vártunk egymástól , a világtól. Amikor minden sokkal egyszerűbb volt, szinte fehér meg fekete és mi bátran tettünk kinyilatkoztatásokat, mindenhez érettünk. Amit akkor megtettünk bátran, azon ma már erősen elgondolkozunk, hogy van-e bennünk annyi tudás, annyi szakértelem, pedig többek lettünk azóta.

Egyszerűen csak arra vágytunk,hogy ott lehetünk egy estén, ahol hozzánk hasonlóan gondolkodó emberek gyűlnek össze, még, ha számos kérdésben nem is egyezünk, de tudjuk, hogy viták során fogjuk meggyőzni egymást, és nem fogunk árkot ásni a terem két oldalán elhelyezkedő sorok közé. Lehet ezt nosztalgiának nevezni, meg egészségtelen múltba révedésnek, de olyan világban élünk, ahol sokan keressük azokat az értékeket, amiket képesek vagyunk felvállalni, mert nem érezzük jól magunkat a bőrünkben. És mindenkinek kell egy hely, akár havonta egyszer néhány óra, ahol önmaga lehet. Keressük magunkat, az utunkat, hogy vajon mi tévedtünk el, vagy az utat építették más irányba, de erről nem szóltak nekünk. Lehet ezt menedéknek is nevezni, de éppen, hogy az újraélesítéskor ennél többről is szó volt. Ez az együttlét azon kívül, hogy okos emberek osztják meg velünk elképzeléseiket, egyfajta visszaigazolása is annak, hogy nem maradtunk egyedül a világban, sokan vagyunk kik hasonlóan gondolkozunk.

Olyan kevés stabil érték maradt az életünkben, azt látjuk, hogy értelmes emberek vélt, valós előnyért szerviens módon eladják a lelküket, a meggyőződésüket, míg mások felnőttekhez nem méltó módon bántják egymást és sajnos ezzel másokat. Ez pedig felelősség, hiszen ha olyan büszkék arra, hogy ők egyfajta szellemiséget képviselnek, akkor ennek megfelelően kéne működni is. Sajnos uraim, hölgyeim a szellemiség kötelez, és itt nem csupán néhány ember egymás közötti civódásáról van szó, hanem sok száz ember fiatalságáról, amit egy ilyen művien gerjesztett ellentét képes összerombolni, sárba tiporni. A beszélgetés erre például egy remek módszer, tessék kipróbálni! Ha már túléltünk együtt egy rendszerváltozást és hetedik miniszterelnökünket koptatjuk éppen, akkor ne hagyjuk, akikre tartozik, ne hagyják, hogy pillanatnyi vélt vagy valós sérelmeik legyűrjék őket! Tegyék ezt magukért, másokért!

Ahogy Sárközi professzor mondta volt legutóbb, elnézést, ha nem ért vele mindenki egyet, de ez az én véleményem. Azt hiszem, nem vagyok vele egyedül