Ez a történet a Keleti pályaudvaron játszódik valamikor a múlt század utolsó harmadában.
Eljött ismét a nyár, a kötelező szakmai gyakorlat, s mellette a pénzkeresés időszaka is. Szerencsére az illetékes minisztériumba, ahol szakmai gyakorlatát végezte csak néhanapján kellet bemennie, kapott szabadfoglalkozásra olvasnivalót, így mellette ragyogóan lehetett máshol is dolgozni. A barátja meg ugyanaz volt, így ismét édes kettesben mentek az Elosztóba, ahol örömmel fogadták őket. Kicsit néha rendetlenek voltak és mindent az utolsó pillanatra hagytak, de jól dolgoztak és megbízhatóan, így a képzeletbeli ranglétrán tovább lépkedtek, ráadásul felfelé.
A Keleti pályaudvaron kaptak éjszakai munkát. Ugyanis akkoriban még ki voltak éhezve az emberek az olvasnivalóra, így a hírlapárusítás három műszakban folyt, hajnaltól az éjszakába nyúlóan.
Volt egy standjuk a csarnokban és egy rakás Esti Hírlapjuk az aluljáróra, első ránézésre annyi, amit csak hetek alatt lehet eladni. Megosztották hát a munkát, a fiú az aluljáróban rikkantgatta, hogy Esti Hírlap, legfrissebb hírekkel, újdonságokkal az Esti Hírlap, Elkapták a kalapácsos gyilkost, itt az Esti Hírlap, Hétfőtől drágább lesz a cukor…Ő meg fent a vonatcsarnokban. A kocsit minden nap ki kellett vonszolni a „raktárból”, amely stílusosan a pályaudvar női WC-jében volt. Aztán jött a kicsomagolás, csinosítás. Előre kerültek a kevésbé fogyó, hátrébb a kurrens és drága lapok, mert a tudásszomj nem mindig párosult fizetéssel is, és néhányan azt gondolták, hogy ez egy ingyenes önkiszolgáló szolgáltatás. Miután a nyitó ceremónia lezajlott, attól kezdve ott állt és árult, szék ugyanis nem volt.
Mint a mézeskalácsboltban örömmel turkálgattak az utasok a lapok között, így óránként rendet kellett rakni, hogy nehogy úgy nézzen ki a kínálat, mintha éppen a MÉH-be szállítanák..
Kis és nagy utak
Más arca volt a pályaudvarnak esténként. Az ingázók, a diákok már hazamentek, többnyire távoli városokba induló vonatok és nemzetközi járatok várták utasaikat. Így az újság is jól fogyott, a hosszú útra kellet az olvasnivaló, a rejtvény. A külföldiek információs pultnak használták a standot, mert a magyar nyelvű feliratok között nehezen tájékozódtak, keresték a hordárt, a kijáratot, a taxiállomást, a jegypénztárt és a pénzváltót, ami ilyenkor már bezárt, így ha tudtak váltottak nekik zlotyit, dollárt, márkát, és persze közben ingyen gyakorolhatták a nyelveket, kivel oroszul, németül angolul mélyedtek el a nyelv és az információk rejtelmeiben. Gondolták, hogy aki ennyi tudományt árul, az biztosan nagyon jól informált. Ráadásul az utasok vettek volna a külföldi magazinokat, hát abból ott nem volt. Beküldhette volna őket a Párisi udvarba a lapokért, de akkor mi lett volna a vonattal.
Nem volt könnyű egyedül árulni, a standot szemmel tartani, informálni, a pénzt kezelni. Ott a Keletiben mindenki csak a saját dolgával törődött, nem nagyon alakultak ki barátságok, együttműködések.
Szerencsére a barátja hamar belejött az Esti Hírlap árusításába, és gyorsan kiszórta azt a tömeg újságot, így az est hátralevő részében már ketten figyelték az éjszakai forgatagot . Egyszer ő is lement az aluljáróba, tíz percig ott álldogált, mintha csak vigyázná a lapköteget, aztán vett egy nagy levegőt, hogy nekiálljon rikkancskodni, de egy árva hang sem jött ki a torkán, másodszor is nekifutott, akkor már egér cincogására emlékeztető jelzés érkezett a torkából, s miután eladott vagy tíz újságot visszacserélték a munkát. A rövid próbálkozásból is kiderült, hogy közel sem olyan egyszerű sok száz ember előtt kiengedni a hangot, még ha nem is szenvedett belőle hiányt.
A Báthory
Az est fénypontja a Báthory Exszpressz betolatása volt. Először nem is érették, hogy mi történik, de lassan megszokták ezt a minden napos rituálét Ekkoriban már szinte egész Lengyelország vándorbatyut kötött a hátára és járta Európát, vett és eladott, ki kozmetikumokat, bizsukat ruhákat „forgalmazott” ki nagyobban játszott műszaki cikkek, ékszerek, drága bundák utaztak a lengyel bőröndökben egyik országból a másikba. Az egyik célállomás Magyarország volt, s miután lebonyolították az üzletet és beszerezték az otthon hiánycikknek számító dolgokat, elindultak hazafelé a Báthory expresszel. Szépen gyülekeztek az éjszakában, a csarnokban. A vonat mindig elindult, csak az volt a gond, hogy látszólag kétszer annyi utas igyekezetett felszállni, mint amennyi férőhely volt, s ráadásul mindenkinél hatalmos csomagok voltak. Ott várták a vonat betolatását, öregek és fiatalok az egész napos piacozástól és beszerzésektől fáradtan. Mikor aztán besiklott a vonat, hát elszabadult a pokol. Az addig békésnek látszó tömegben felszaladt az adrenalin és különböző technikákkal igyekeztek a hosszú útra ülőhelyet szerezni. Ki, mindenkit félrelökve felszakította az ajtót és felrohant előre, és kifeküdte a helyeket, míg a család többi tagja feljutott a csomagokkal. Mások a barátnőjüket, lánytestvérüket tolták be az ablakon keresztül, s ezen az úton landoltak a bőröndök, batyuk is . Közben röpködtek a hangos káromkodások, a gyámoltalanabbak sikítottak, sírtak, de végül is mindenki felszállt, aki akart, kérdés, hogy ülőhelyen vagy a bőröndjén ülve tette meg Krakkóig, Varsóig az utat.
Egyik este éppen leltároztak, Márti jött segíteni, mert rengeteg volt az újság, mikor odalépett hozzájuk egy ittas lengyel társaság. Szépen kérték őket, hogy menjenek el, mert dolgoznak, de ők csak ott kőröztek körülöttük és piszkálták őket. Egy idő után elegük lett és odaszólt nekik, és a kedves mama ősi foglalkozására célozgatott, merthogy ezt a lengyel nyelvben is alkalmazzák, hátha végre lelépnek. Ehelyett az egyik fiú begőzölt és kérdezgette, hogy kinek a mamájáról is lenne szó, s eközben egy kétliteres kólás üveget lengetett a feje fölött. A colát akkor még üvegben palackozták és elég megrázó élmény volt a lengő, nehéz üveg látványa. Volt közöttük, szerencséjükre józanabb is, s így ők elvonszolták a feldühödött srácot, igen megkönnyebbültek..
Lejárt az egy hónap, s megúszták nagyobb balhé, nagyobb lopás nélkül,és annyit kerestek, hogy a pénzből egy hónapig bolyongtak Nyugat- Európában vonattal és hátizsákkal, és itthon soknak tűnő, de odaát rémesen kevés zsebpénzzel,de megérte. -folyt.köv.-
