Aki velem egy időben koptatták a Közgazdaságtudományi Egyetem köveit, azok közül sokan emlékezhetnek Krasznodarra,, erre az Oroszország déli részén, a Kaukázus előterében fekvő városkára, ahol az egyetem hallgatóinak orosz nyelvi továbbfejlesztése folyt. Az aktuális harmadévesek ősszel és tavasszal két csoportnyi mennyiségben képezhették magukat az ottani egyetem kötelékében az orosz nyelvből. Az országot persze akkoriban még Szovjetuniónak hívták. Nem tudom, ki, hogy volt ezzel, mi szívesen mentünk, s ahogy a mondás tartja több volt a fóka, mint az eszkimó. Ha nem is álmaink úticélja volt, de mégiscsak a világ általunk nem ismert szeglete.
Készülődés közben kiderült, hogy milyen kicsi is a világ. Anyukám kolléganőjének barátnője ( ez eddig még követhető?) szóval az unokái Krasznodarban éltek. Kettő is volt belőlük, hisz ikrek voltak a kislányok. Aki esetleg nem tudta volna Krasznodar nem csupán a magyar egyetemisták kedvenc célpontja volt, hanem itt folyt a magyar vadászpilóták képzése is. Így sok csinos fiatalember is megfordult ott akkoriban, kik vélhetően barátkoztak a helyi lányokkal, és egyiküknek - másikuknak sikerült ott maradandó emléket hagyni. A nagyi törődött az unokákkal, ahogy ilyen nagy távolságból képes volt rá, így megkért, hogy vigyek el két korcsolyát a kislányoknak. Ez nekem olyasmi volt, mint a tengerbe a sót, de hát ő tudta, mire van szüksége a kicsiknek. Így a csomagomba, amely nem volt aprócska bekerült még két pár kori is. Moszkváig vonatoztunk, majd ott egy kétpropelleres repcsire szálltunk. Velünk érkezett Krasznodarba a Korall együttes is Soltész Rezsővel, így egy estére már volt programunk, mert meghívást kaptunk a koncertjükre.
Fűtetlenül
Október elején landoltunk Krasznodarban, és hiába volt elég délen, igen friss idő fogadott minket. Kiderült, hogy arrafelé szigorúan október 15-én kezdődik a fűtési szezon, lehet kánikula vagy éppen hóesés, nincs kivétel. Sajnos a fűtés és a meleg víz is kéz a kézben jártak. Ha nincs fűtés, nincs meleg víz sem. Így aztán sajátos zuhanyozást produkáltunk: Csap kicsit megnyit, nagylevegő, beugrás a zuhany alá, majd sikoly, csap elzár, szappanoz, s ismét sikoltva a hidegvíz alá. Nem is voltunk betegek…
Egy koleszban laktunk az igazi diákokkal , és nem is egy elkülönített szárnyon, a folyosón volt magyar szoba és helyi szoba egyaránt. Azt hiszem, hárman vagy négyen laktunk egy szobában, ami felejthető volt, mármint a külleme és berendezése is. Alapvetően egy pozitív csapat jött össze, és igyekeztünk a dolgok szebb oldalát észrevenni. Többnyire ez nem is jelentett túl nagy erőfeszítést.
Teltek a dolgos hétköznapok és délelőttönként különböző órákon gyúrtuk a nyelvet, volt, amit értettünk is, főleg mikor az ország ismeret tanárunk szeretettel köszöntve minket megjegyezte, hogy milyen szép is fővárosunk , Bukarest. Ezen akkor kicsit elcsodálkoztunk, de később rájöttem, hogy egy olyan hatalmas országból nézve, annak is egy kisvárosából nem látszik a nagy különbség Bukarest és Budapest között. Talán egy földrajzban járatos tanerőtől egy kicsit szokatlan. Teltek a napok nem túl változatosan, a s hónap közepén megjött a fűtés és a meleg víz is. Már éppen ideje volt, mert az utolsó napokban nem egyszer kabátban ültünk a tanórákon.
A helyiekkel is barátkoztunk szolidan, volt, hogy meghívtak vacsira, és amíg nem humorizáltunk a fennálló renden, addig nem is volt baj. Mikor kedvenc vicceinket lefordítottuk oroszra, volt, hogy kinéztek, nem áll-e a szoba ajtó előtt valaki. Ebédet a menzán ettünk, ahol egy hét után számomra két ehető étel akadt, a borcs és a csi. Ezeket váltogattam, s bónuszként a párizsi zsömlét. Ünnepnapokon felkerestük a palacsintázót, ahol jó palacsintát és pelmenyét lehetett falatozni. Ide többnyire a kis gyerekes családok jártak, meg mi. A boltban, ahova vásárolni jártunk, sajátos kiszolgálás működött. Minden egyes termékcsoport külön kiszolgálóhoz tartozott, így akár négyszer ötször is sorban állhattunk, hogy tejet, kenyeret, vajat vegyünk, de már az is öröm volt, hogy kapható volt.
Egyik nap felkerestem az ikreket is, hogy átadjam a korcsolyát. Nagyon kedvesen fogadtak. Mivel az apáról és a nagyiról gyakorlatilag nem tudtam semmit, az orosz rajfilmgyártás elévülhetetlen érdemeit veséztük ki hosszan. A lányok helyesek voltak, anyukájuk pedig egy jól megtermett asszonyság. Vonásait nézegetve próbáltam benne felfedezni azt a hamvas fiatal lányt, aki meghódította egy fiú szívét, nem volt könnyű. Két óra kedélyes feszengés után búcsút vettem tőlük.
Az Ararát
Az egy hónapos kint lét egyik legjobb része volt az a néhány napos kirándulás, mikor Jerevánban jártunk, az Ararát tőszomszédságában. Egy kis Antonov géppel utaztunk az örmény fővárosba Megjegyzem a város napjainkban 2794 éves, s mikor ott jártunk éppen csak néhány évvel volt fiatalabb, így az sem csoda, hogy az örmények mát 301-ben felvették a kereszténységet. A város olyan igazi birodalmi hely volt. Hatalmas épületekkel, széles utakkal, mint kiderült a XX. században teljesen átépítették így a múlt építészete a szocialista építőmunka áldozatává lett, szerencsére levéltára számos értékes múltbeli dokumentumot őrzött meg. . Akkoriban még nem tudták Jereván lakosai, hogy a baltás gyilkos kapcsán nem nagyon fognak rajongani értünk, ezért még nagy szeretettel vettek körül minket. Mindenhol mosollyal és örömmel üdvözöltek, s mikor kiderült, hogy egy évfolyamtársnőnk onnan származik, hát a tenyerükön hordoztak. Az étteremben, ahol ettünk egymás után érkeztek az ajándékpezsgők és konyakok.
Így nem csoda, hogy széles jókedvvel érkeztünk vissza szállásunkra a Lasztocska ( fecske) hotelbe) ahol tovább folytattuk az ismerkedést az örmények folyékony kincseivel . Talán jobb lett volna, ha ezt már kihagyjuk, mert így csak szórványemlékeink maradtak a környéken található, egyedülálló sziklasírokról,ahova másnap reggel tettünk egy buszos kirándulást, majd egyszer csak megnézzük….
Visszafelé ismét egy Antonov gépre ültünk. Miután elhelyezkedtünk érkezett egy ember egy hatalmas villáskulccsal a személyzet pedig elfojtott idegességgel sugdolózott. Most már úgy gondolom, hogy megoldották a problémát, mert szerencsésen megérkeztünk Krasznodarba. Azért akkor kicsit izgultunk.
Koncert és bánya
Felejthetetlen élmény volt a Korall koncert. Csoportunk a nagy színházterem utolsó sorában kapott helyet. A fiúk a színpadon csinos kis egyenruhában zenéltek, mivel ez volt a meghívás feltétele. Mi füttyögtünk, csápoltunk, hujjogtunk, ahogy illik, így a közönség a számok között bennünk gyönyörködött. Egyikünk sem volt az a Korall fun, de ott messze otthonról jól esett egy kis hazai.
A másik nagy program a bánya volt, a közfürdő ahova akkor mentünk, mikor meleg víz nélkül teltek a napok. Gőz az aztán volt és jó nagy tömeg is, hatalmas és még hatalmasabb orosz asszonyok között ismerkedtünk a gőz erényeivel. Néha kicsit fuldokoltunk, csapkodtuk magunkat mi is a vesszővel és nagyon élveztük, hogy a zuhanyból a jéghideg mellett forró is csordogált. A helyiek a fürdőzést követően a bánya melletti kantinban nyers füstült halat falatoztak és vodkával öblögettek.
Moszkva és haza
Véget ért az egy hónap, és tényleg gyorsan eltelt, mi meg indultunk hazafelé. Mivel november eleje volt, Moszkva ilyenkor zárt város lett az nagy ünnep miatt, és csak az tartózkodhatott benne, akinek a hatóság engedte. Szerencsénkre kísérő tanárunk talpraesettségének, mégis eltölthettünk néhány napot a fővárosban. Ott már olyan hideg volt, hogy az irhabundámat simán elbírtam . Akkortájt Moszkvában tanult három gimis osztálytársam is, akik a kommunikációs forradalom előtt is képesek voltak megtalálni minket, az akkor sem kicsi városban. Velük lógtam végig azt a néhány napot, hol egyikük, hol másikuk ért rá, hol négyesben csatangoltunk, s megmutatták a város igazi arcát mint majdnem bennszülöttek. Belógtunk elegáns étterembe, ahol a svédasztalnál megkajáltunk, metróznunk, gyalogoltunk és rengeteget dumáltunk. Jó volt. Eljött a búcsú és mire a pályaudvarra értünk a többiek már kiosztották a fülkéket, s mi a barátnőmmel két orosz, férfi vasutassal kerültünk egy kupéba. Eleinte persze nem voltunk elragadtatva, de olyan kedvesek voltak, hogy aranyéletünk volt hazáig. Ők baráti találkozóra mentek Miskolcra, megmutatták az ajándékokat, és tele voltak izgalommal várakozással. Reggelente vodkával és párizsis zsömlével keltettek minket. .Ők Debrecennél átszálltak Miskolc felé, mi pedig tovább zakatoltunk a haza irányába. Megérkeztünk, Ő már a pályaudvaron várt. Véget ért az egy hónapos szünet, s mi ezerrel készültünk a mindjárt beköszöntő vizsgaidőszakra.
