Selejtek Szilvitől

Mostanában a munka nem kényeztet nagy kihívásokkal - még szalámit ugyan nem loptam, de már érzem, közeleg a cél - emiatt aztán hétköznap, napközben is akad szabad időm, (meg reggel és este is mellékesen,) így egy szép februári kedden anyukámmal közelről is szemügyre vehettem Munkácsy Mihály Krisztus-trilógiáját. A mamámmal napi kapcsolatban vagyok és igyekszem féltőn óvni, mert hiába néz ki koránál tíz évvel kevesebbnek a család körüli hercehurcák feltornázták a cukrát 8.7-ről 11,9-re. (Köszönöm azoknak, akik ezért sokat tettek!!)  A közös együttlétek, a diéta és a sok pozitív kisugárzás miatt újra 8,5 körül cirkál a szintje. Reggel, a havi szokásos vércukormérés után érkezett hozzánk és a bőséges reggelit követően felkerekedtünk, hogy megnézzük híres magyar piktorunk, ama híres trilógiáját. Görbe délelőtt volt, szép időben, nagy kulturális kihívásokkal. A sikló pénztáránál levő tábla sajnálattal közli, hogy nyugdíjasoknak nincs kedvezmény, ők, ha nincs rá fedezetük, hát nézzék a buszból a kitárulkozó panorámát. Mi kirúgtunk a hámból, sőt retúrjeggyel kényeztettük magunkat. Siklóba szállva kicsit lökdösődő és vadul fényképező japán turisták között süvítettünk fel a Várba, miközben a soha meg nem unható Lánchídban, a Dunában és a város panorámájában gyönyörködtünk. A japán és kínai turisták áradata a várban tovább fokozódott.

Az élmények megörökítését a többség sajátos formában végzi; hirtelen az út közepén megtorpan, vagy mondjuk a lépcsőn lefelé, de úgy, hogy átugrani egyszerűbb lenne (lett volna régen), mint megkerülni. Mosolyogva lendítettük át magunkat a keletről érkezettek furi viselkedésén, hiszen nem akartuk, hogy az őslakókat valami bumburnyáknak gondolják. Építettük az országimázst, teljesen ingyen… Kicsit izgultunk, mert az utolsó Munkácsy kiállítás alkalmával több órát álltunk sorba, de mikor elhaladtunk a győzhetetlen Eugén (a Szaffiból szabadon) lovas szobra mellet és nem láttunk sort, akkor megnyugodtunk. Szerencsénkre azért bent már álltak szép számmal, na és ott voltak a sportos nyugdíjasok, akik gyalog vagy busszal érkeztek, meg mutatóban állt ott néhány külföldről érkezett diák is. A sor nem volt olyan hosszú, de kutya lassan haladt, annak ellenére, hogy a pénztáros hölgy munkáját számítógép segítette. A pénztári ácsorgás közepette kiolvastam a jegyek árát, és arra gondoltam, megkérdezem majd a hölgyet, hogy kaphatunk-e családi jegyet; Hisz ott voltam én a gyerek az anyukámmal. Aztán arra gondoltam, talán a hölgynek nincs annyi humorérzéke, mint szeretném, ezért elhagytam ezt a lehetőséget. Végül is szerencsénk volt, mert a mamám elérte azt a kort, mikor ingyen tekinthette meg az időszaki Munkácsyt és az összes állandót is. Régen jártam már a Galériában, így nagyon jól esett, hogy az elsőként a félemeleti fordulóban Csontváry Magányos cédrusa köszönti a látogatót. Ott van benne a szépség, a színek varázsa, a zseni és annak határát feszegető téboly is, amit, mármint a képet bármikor bármeddig képes vagyok nézegetni. 

A Munkácsy trilógia előtt röviden bemelegítettünk a néhány XVIII. és XIX. századbeli alkotással, képekkel és szobrokkal is. Megnéztünk néhány kedvenc Benczúrt és Madarász Viktort és Székely Bertalant stb.. majd betértünk Munkácsy és Pál László munkásságát bemutató kiállítótérbe. Munkácsy híres realista képei, és a ritkábban látható portrék és még ritkábban mutatott tájképek és csendéletek mellé remekül illeszkedett a Pál László által jegyzett tájkép gyűjtemény. Nagyon szeretem Pál képeit, ha valaha festenék, akkor az ő felfogása értelmezése lenne hozzám legközelebb. A fantasztikus elő élmények után elérkeztünk abba a terembe, ahol Munkácsy trilógiája látható.

Munkácsy Mihály három legjelentősebb bibliai témájú festménye először látható Budapesten egyszerre, egy helyen, egy időben, hiszen az egyik kép, az Ecce Homo a debreceni Déri Múzeum, a másik, a Krisztus Pilátus előtt a kanadai Art Gallery of Hamilton, a Golgota, harmadik pedig Pákh Imre amerikai magyar műgyűjtő tulajdona. A három mű évek óta a Déri Múzeum állandó kiállításának része. Csemegeként a Nemzeti Galéria a három gigantikus alkotás mellé odatette az itt őrzött, saját kezű kisebb változatokat, valamint egyéb olaj- és grafikai vázlatokat is, melyek eddig még soha nem szerepeltek a nyilvánosság előtt. Igaz, hogy Munkácsy azon kevés művészek sorába tartozott, akik már életükben is sikeresek és megbecsültek voltak, de élete vége felé őt is elhagyta kicsit a szeretet, a szerencse, hisz a festészetben új szelek kezdtek fújni. Ennek ellenére Munkácsy Mihály életművében kétségkívül a Krisztus-trilógia jelenti az egyik csúcspontot, még akkor is, ha a három mű együttes kiállítására csupán Munkácsy halála után majd száz évvel került sor. A trilógia első két művét a Krisztus a Pilátus előtt és a Golgota címűt is százezrek nézték meg az elkészültét követően. Harmadikat, az Ecce Homo-t.már nagy-nagy unszolásra készítette el a mester, de megérte. „Egyszerre nyújt vallásos élményt és szellemi élvezetet. Korunkban, amikor a vizuális művészet technikai lehetőségei erőteljesen kitágultak, még mindig lenyűgöző hatást gyakorolnak a képek a befogadóra” olvastam a Galéria ismertetőjében, aki egy szép délelőttre vágyik, az feltétlen nézze meg!

Tényleg fantasztikus egy térben a három óriás méretű alkotás, maga a téma is mindig felkavaró, hát még, ha egy ilyen kivételes művész megfogalmazásában élhetjük át újra és újra ezt a megrázó történetet. Beszélhetnék az ecsetkezelésről, színekről, arányokról, a kivételes karakterekről, de ezt mindenki maga kell, hogy átélje, hogy átérezze.  Nekünk nagyon szép és felemelő volt ez a délelőtt.

Miután búcsút vettünk a győzhetetlen Eugéntól és meghallgattuk az elnöki palota ablakából felhangzó kűrt szólót,  felhasználtuk retúrjegyünket a panoráma járaton. Lefelé a siklón még egyszer elmerültünk a város és a Duna látképében, majd testközelben élveztük tovább a közelről már korántsem olyan barátságos várost.