Selejtek Szilvitől

Az utóbbi időben úgy alakult, hogy megsokszoroztam a volt Mikroszkóp Színpad- ma Kabaré24) nézőterén előfordulásaim számát. Ez azért is ment nagyon könnyen, mert előtte sohasem voltam. Így felmerült bennem a gyanú, vagyunk még ezzel így jó néhányan. Arra gondoltam hát, hogy egy virtuális séta keretében megismertetem az ismerőseim számára az ismeretlent, és közben szubjektív ajánlattal is szolgálok a legújabb produkcióról. Február közepén mutatta be a társulat néhány jeles külsős taggal megerősítve a Kabaré retro c. két felvonásost, ami Tabi László írásai alapján készült jelenetek fűzére.

A színház beharangozójában ez áll:  „Amikor még nem volt színes a tévé, nem épült meg a metró, nem volt mobil a telefon, sőt, immobil se volt, amikor a háló csak a halászoknak szolgált, és hajlekötőnek, vagy cekkert csináltak belőle, szóval azokban a hatvanas években minden más volt, kivéve az embert. Tabi írásai 2011-ben azt bizonyítják, hogy bizony mi emberek ugyanolyan esendőek vagyunk a kapitalista viszonyok között, mint abban a régi-régi szocialista rezsimben. Tabi nem szól egy szót se a Politikáról, mégis minden abszurd jellemrajzában ott vibrálnak az adott korszak szorongásai, és tartunk tőle, hogy ezeknek a szorongásoknak színusz görbéi ma ugyanúgy kilengenek bennünk, mint egykor. „

 

 Ez a kedvcsináló, de előbb jöjjön maga az intézmény. Minden történeti visszatekintést nélkülözve a Mikroszkóp Színpaddal az utóbbi évtizedben teljesen összeforrt a Sas József neve, és az ő általa képviselt humor. Majd egy éve jött a Verebes, aki teljesen más humort kívánt a falak közé csempészni, mondjuk úgy, hogy váltakozó sikerrel. Akik a Sast szerették, azokat nem érdekelte ez a fajta vicces irónia, akik meg mást szerettek volna, azokhoz nem jutott el a hír, hogy a Sas kabarén kívül itt már más is előfordul. .

Egy szó, mint száz a Kabaré 24 homlokzata is már szerényen húzódik meg a Thália impozánsabb bejárata mellett, de mégiscsak ott lakik a budapesti Brodway-n, az Operett Színházzal és a Moulin Rouge-val szemben (na, ott fogalmam sincs, mi van). A környéken, lépten, nyomon a kultúra szórványintézményei mellett isteni cukrászdákat, kávézókat és éttermeket is találsz. A Kabaré 24-be betérve máris érzed a 60-sas évek retro „illatát”. Már az ajtót belökni is jó kondit igényel. Az egész olyan, mint egy babaház, amiben minden megvan csak kicsiben. A lépcsősor első kanyarjában ott a ruhatár és a büfé. Utóbbi a színház egészéhez képest szép is, tágas is. Így aztán a bemutatók kapcsán mini képzőművészeti kiállítások és zenei performanszok is történnek errefelé. Most Darvas Iván, Agárdi Gábor, Verebes István képzőművészeti munkáiból kaphatunk többek között ízelítőt. Ki gondolta volna, hogy Darvas amellett, hogy zseniális színész volt, még a számítógépes grafikához is értett. A büfét elhagyva megérkezünk a nézőtérre, ahol 160-180 ember foglalhat helyet. A színháztér előtti folyosón a hatvanas éveket idéző világítótestek között nézegethetjük a közel és távolabbi múlt néha kissé kopottas relikviáit. Apró nézőtérhez apró színpad jár, de éppen ettől olyan meghitt az egész, már- már azt érzed, hogy azok ott a színpadon csak Neked játszanak. Aludni éppen ezért igen nehéz, fáradtan ne menj oda!

Ilyen a színház belülről… apró és retro…

 

 

A darab vagy inkább produkció engem a rádió kabaré nagy pillanataira emlékeztetett, arra az időre, mikor a hónap egyik hétfőjén körülültük a rádiót és nagyszerű művészek tolmácsolásában élveztük a „vicceket”, nevettünk azokon a történeteken, amik csak másokkal estek meg, velünk soha.  Emlékeztek a rádióban olyan nevek nevettettek, mint Psota Irén, Sinkovics Imre, Bárdi György, Kern András, Koltai Róbert, de még a Gobbi Hilda is megfordult arra. Ők tudták, hogy igazán bolondozni is komoly művészet. ..

 A Kabaré retroban, a Nagymező utcában Lorán Lenke, Pindroch Csaba,  Nádas György,  Egri Márta, Schlanger András,  Megyeri Zoltán, Bősze Péter,  Karsai István, Szántó Szandra, Aradi Tibor gondoskodik a kikapcsolódásról.

 

Tényleg nincs benne direkt politika, csak annyi, amennyit át akarunk hallani belőle. Rövid jelenetek követik egymást a színpadon, ahogy ma mondanánk, hogy mindenki értse, olyan klipszerűen köszöntenek be az önálló, néhány perces történetek, amiket filmhíradóból vett szösszenetek és a hatvanas, hetvenes évek híres reklámfilmjei fűznek egységbe vagy éppen választanak el egymástól Hisz az egyes villanásokat „csak” az köti össze, hogy mind az emberről szólnak, az örömről, a bánatról a kiszolgáltatottságról, nő és férfi kapcsolatáról, barátságról. Ami elképesztő, hogy mennyire aktuálisak ma is, pedig hol vagyunk már a hatvanas évektől! És ami nagyszerű, hogy mindenki azt gondol mögé, amit csak akar, és mégis együtt nevetünk. Mindenki hozzátett az est hangulatához, de számomra Egri Márta alakítása volt igen emlékezetes és persze Lórán Lenke (83) frissessége igen irigylésre méltó. Na és ott van a felejthetetlen Neoprimitív együttes Szántó Jetijének nagylánya, a Szántó Szandra, aki mint ifjú komika bontogatja sikerrel a szárnyait, meg persze a „fiúk”. Volt közte ének is, jó, és nagyon jó is, amit Heilig Gábor követett el, és a művet összerendezte az igazgató, a Verebes.

Ajánlom kalandvágyó kortársaimnak, hogyha elegük van egy estére a híradóból, a sajtótörvényből, hogy ki, mit és kinek nyilatkozott, meg abból, hogy milyen új megbízottakat kapunk, akik magunktól is megvédnek, akkor töltsenek el két órát Tabival a Kabaré 24-ben.