.jpg)
Ugyan most zajlik egy KEHI vizsgálat bizonyos ügyekben (ügyek ugyan nincsenek, de mégis valahogy nevesíteni kell őket) de most éppen abban a szakaszban vagyok, mikor nem érdekelnek az ilyen „semmi” dolgok (közel sem semmi!!!) .
Nemrégiben találkoztam egy jó ismerőssel , s ennek kapcsán előtörtek jó kis múltba vesző élmények. Így arra gondoltam, hogy míg el nem felejtem életem egyik nagy kalandját, hát megosztom, mert lehet ,hogy szórakoztató és még tanulságos is lehet.
Mostanában történt, hogy egy valaha szeretett ember kiütött a pozíciójából egy valaha szeretett embert. Hiába az én barátom ,nem az ő a barátja…Mivel a szeretett emberek csatája miatt sem több pénzem nem lesz, sem a „tehenünk” nem ad több tejet, hát a mi szempontunkból ez marginális kérdés, főleg mivel sokkal többről van szó, mint a tehenünk tejelő képességéről. Szóval pocsék egy helyzet keletkezett.
Mi a barátainkat sosem politikai eszmék mentén választottuk, és az egyikkel hiába gondoltunk majdnem hasonlót, ő megtagadott minket.... Egyik „ barátunk elárult” másik nem is foglakozott velünk. Mi mégis úgy érezzük, hogy saját sértettségünk fölé kell helyezzük az általunk helyesnek vélt utat. És az nem a döntéshozó választotta út,…. Na és akkor mi van??? Majd egyszer talán kiderül.
Úgy tűnik, hogy hazánkban a rendszerváltás csak a banánfronton ment végbe: S azt már bárhol lehet kapni.
Rá kellett jönnöm, hogy a demokrácia valamivel több, mint, hogy sorban állás nélkül kapható a banán…. Hiába az EU- ban egy életen át tanulunk…Lehet, hogy kicsit zavaros, de az is lehet, hogy érthető...
Kambodzsa és én
Jó tizenöt éve történt, hogy egy félig meddig üzleti út keretében Kambodzsában és Thaiföldön jártam. Elhatároztam ,hogy most mikor valamennyire még emlékeszem, megírom ennek a két útnak fontos történéseit. Legalábbis amik még élnek az emlékezetemben .
'95 elején, mikor éppen munkanélküli voltam- már másodszor- és teljes erőből dúlt a délszláv háború, kaptam egy lehetőséget, hogy egy igen vegyes csapattal Kambodzsában és Thaiföldön töltsek némi időt. Mivel éppen akkortájt lődöztek a szerbek határon innen és túl, félelem nélkül elindultam Indokinába, amiről annyit tudtam ,hogy elég messze van, és hogy arrafelé garázdálkodott egy Pol Pot nevű fickó. Úticélunk Thaiföld és Kambodzsa volt. Thaiföldre akkor már jártak a módosabbak, de Kambodzsa majdhogy szűzterület volt a hazai idegenforgalom szempontjából. Ezen az úton kellett feltérképeznem, hogy milyen lehetőségeket rejt a még fel nem fedezett Kambodzsa…
Úti előkészületek
Februárban indultunk, itthon az influenzajárvány már javában tombolt, a gyógyszertárakban hosszú sorok álltak lázcsillapítóért, orrcseppért, vitaminért, meg én is magas faktorszámú napolajért, mert annyit biztosan tudtam, hogy arrafelé nagy a meleg… Érdekes volt ,ahogy a gyógyszerész kisasszony felkutatta a raktárat a 30 faktoros napvédőért.
Közben megkezdtem az úti előkészületeket. Repülőjegyemet, szállásomat más intézte, így rám csak az úticsomag készítése maradt. Nekiálltam a Kambodzsáról szóló információk beszerzésének. Nem volt egyszerű, hamar kiderült, hogy a térség ezen országa valóban nem tartozik népszerű turisztikai célpontok közé.
Megtudtam, hogy ebben a hazánknál kétszer nagyobb államban akkortájt 10 millióan éltek, és versenyben volt- van a világ legszegényebb országa címért, hogy Pol Pot kiirtotta az értelmiséget, hiába folytatott stúdiumokat a Harvardon.
A kilencvenes évek elején kezdett újra benépesülni a főváros, Pnom Pen, amit az ötvenes években Indokínai Párizsának neveztek, hogy ott van a dzsungel mélyén Angkor a világörökség egyik gyöngyszeme, amely az ország aranykorának emlékhelye. Kiderült az is, hogy itt van a világon a legtöbb feltáratlan akna.
A gyarmati éveket, majd a pol-poti rémuralmat követően jött a dicsőséges felszabadító vietnámi hadsereg. Miután ők is elhagyták az országot az ENSZ rendfenntartó egységeket vezényelt oda a szabad és tisztességes választások érdekében. Ekkor dolgozott Kambodzsában 300 magyar rendőr is, akik többsége, mint később kiderült ,beleszeretett ebbe a szegény, de mégis varázslatos országba. 1993-ban megtartották az első szabad választásokat. A választók 90%-a (!!!) kinyilvánította a véleményét. Megalakult a 120 tagú Nemzetgyűlés, amely Norodom Szihanukot választotta királlyá, a miniszterelnökökből pedig elsőre kettő lett:Norodom Ranariddh és Hun Sen. Az ország államformája alkotmányos monarchia, de a király inkább csak díszítő funkciót tölt be az ország politika életében. Hatalmas dzsungelek és rizsföldek adnak munkát és megélhetést, ha ez nem jelent túl nagy bőséget. Ja és átszeli az országot a Mekong, Ázsia híres folyója, ami innen hömpölyög tovább a vietnami delta felé.
Kambodzsa őslakosai a khmerek, de élnek itt thaiok, kínaiak is szép számmal, hivatalos vallás a buddhizmus, de akadnak itt csekély százalékban keresztények, és a brahmanizmus is elterjedt az országban. Kb. ennyit tudtam meg Kambodzsáról előzetesben, meg azt, hogy nincs kötelező védőoltás, ajánlottból persze volt egy csokorra való. Eldöntöttem, hogy nem leszek beteg, így egy nagy üveg svédcseppel és apósom tanácsára egy üveg gatyaszaggató házi pálinkával felszerelkezve szálltam három társammal repülőre egy februári este.
Az útitársak közül egyet már régebbről ismertem, egyiküket már látásból ismertem, a harmadik egy ismert arc volt, de mi csak akkor találkoztunk először. Rögtön beszólt egy kedveset, hogy én kire is emlékeztetem. Nem ismertem az illetőt, de mégis úgy éreztem, hogy nem pozitív volt a hasonlat. Óvatos lettem és arra gondoltam, hogy nem ez a pasi lesz az egyik országos nagy cimborám.
Egy közös volt négyünkben: mindannyian dohányoztunk, na és akkoriban ez még nem is volt tilos a repülőgépeken. Elrepültünk hát mi négy bagós Frankfurtba, hogy onnan egyenest a Thai fővárosba, Bangkokba repüljünk egy éjszaka alatt. Thaiföldről már találtam útikönyvet, így, míg el nem aludtunk azt olvasgattam, hogy képet kapjak a valaha Sziámnak nevezett egzotikus országról. Elindult a repülő, a gép tele volt hazalátogatókkal és ott voltunk mi is. A hosszú út alatt ettünk, ittunk, sétáltunk TV-tünk, bagóztunk aludtunk. Reggel cicamosdás és fogmosás és kiszálltunk Ázsia egyik legnagyobb repülőterén, ahol egy volt magyar rendőr várt minket…. (folytatása következik)
A nyár a nagy esküvők ideje, bár a régiek inkább télen és a tavasz elején házasodtak, mert nyáron volt a nagy munkák ideje, mármint a földeken. Legalábbis az álmoskönyv szerint. A mi időnkben többen választják a nyári hónapokat, mert kint is lehet, meg bent is lehet, már, ha az idő engedi…
Van a Velencei tónál egy kis öböl, ahol leginkább csak a horgászok tanyáznak, és a környékbeliek fürdőznek. Alapvetően itt megvalósul a pecások és a strandolók közötti békés egymás mellett élés. Két lépcsős bejáró a fürdőzőké, a többi szabad helyen pedig a halfogó művészek telepítik fel botjaikat. Volt ez így eddig, míg nem megkezdődött az egyik lépcső vándorútja. Kivándorolt valahogy a vízből, tartok tőle, hogy nem magától jött ki, ahogy én eddig a lépcsőket megismertem. Kint állt árván a parton két napig, majd harmadnapra újra vízre szállt, de egy kicsit odébb, mint előzőleg. Ott volt néhány napig, aztán, úgy látszik, víziszonya van, újra kijött a partra. úgy feküdt ott, mit egy hátára fordított óriás teknős. Eltelt pár nap és a lépcső újra a vízben volt, majd ismét a partra vonszolta magát. Még véletlenül sem oda, ahol előtte volt. Lehet, hogy kint sem jó, bent sem jó? Olyan se veled se nélküled?
Ez egy igaz történet, mondjuk egy rövid novella egy út pálfordulásáról. Olvastam egy kortárs szerzőtől, hogy nehéz műfaj a novella hisz kemény „…egy-két oldalon teljes világot ábrázolni, a bonyolult emberi viszonyokat tömören leírni, az olvasó érzelmeire erősen hatni, s ehhez egyszerűen, képszerűen és drámaian fogalmazni…”( Spiró)
hogy ki a nemi szerv az a Thomas Melia? Minek kell naponta adnunk a szarnak egy pofont?".
Így ment ez a rendszerváltásig, sőt azt követően is. A keskeny utat nem kíséri járda, padkája sincsen, így okos ember nem száguldozik rajta. Ugye a felvirágzásunkkal együtt a gépkocsi park is szépen gyarapodott és a biciklisek, gyalogosok mellett egyre több autó hangja verte fel az utca csendjét. Az ember ugye „civilizálódik”, és hamar megszokja, hogy kakaskukorékolás helyett a kipufogó hangjára ébred. Az itt járó-kelő motorizáció szép lassan csurdogált, mint ahogy üdülés alatt általában az idő nem számít.
Margit gyerekkorom óta a barátnőm, ismerjük egymást, mint a rossz pénzt, ahogy régen mondani szokták volt. Egyikünk sem tökéletes, de hibáinkkal együtt elfogadjuk, elviseljük egymást, hű de nagyon régen. Elfogadjuk egymást és hiszünk a másiknak, a másikban. Tőle hallottam ez a történetet. Ha nem ő mesélte volta, talán azt mondanám, hogy, hm, finoman szólva is kitaláció, főleg ha véletlen odatévedek a jósok, médiumok és tisztánlátók szerepléseire.
agy koponya, pedig „csak nő”, van vagy három diplomája, mégpedig igen szerteágazó tudományokból, az építészettől a pszichológiáig minden érdekli, és ami érdekli, abba bele is ássa magát, és megszerzi a hozzátartozó papírokat is. 
Áldás vagy átok az internet? Teszik fel sokan, sokszor ezt a kérdést. Szerintem olyan ez, mint az alkoholfogyasztás, mértékkel többet használ, mint amennyit árt.
Trogírban pünkösdöltünk (olyan ez, mint a bankolás??!!) barátainkkal, és szóba jött a kedd esti Polvax is. Barátaink régóta a barátaink, de mivel nem a közgázon vagy annak közelében szocializálódtak, sosem hallottak a Polvaxról, így megpróbáltuk elmagyarázni nekik.
Hétfőn az a megtiszteltetés ért, hogy együtt ünnepelhettem Kocsis Zoltánnal a születésnapját. 
zántó Jeti igazolt távollétével a hat ősember dalával indított az ismét ötfős zenei formáció vagy mi.
Lezajlott az idei Magyar Filmszemle, később rendezték jóval a szokásosnál és jóval rövidebb ideig is tartott. Ez volt a 42. , és talán az utolsó is, egy ideig biztosan.
Visszagondoltam az én szemletörténetemre, most meg is osztom. Az elsőn, valamikor egyetemista koromban voltam, akkor sikk volt a szemlén nézőként részt venni. Alig tudtunk jegyet venni, mert akkora volt az érdeklődés, pedig akkortájt jobbára csak szidták a filmeket, hogy túl művésziek, öncélúak.
Jól emlékszem, mikor láttam először a Neoprimitívet. Elsőéves egyetemista voltam és még a múlt században, pont ilyen tájt, április-május fordulóján a Közgáz Napok keretében rongyos bál volt a koleszben. Azóta harcias beszólásairól is elhíresült képviselő úrral, akkori csoporttársammal és jó barátommal mentünk életünk első rongyos rendezvényére. Félig nyűtt ruhában érkeztünk, mert fogalmunk sem volt róla, hogy milyen rongyos is rongyos. Láttuk, hogy rongyos, így megtéptük egymás ruháját, hogy igazodjunk a hely szelleméhez. Vegyültünk, majd az est fénypontjaként mindenki tele várakozással leste az ajtót, ahol hamarosan megérkezett öt szőrgúnyába öltözött srác és fergeteges bulival szórakoztattak minket, a nagyérdeműt. Attól kezdve sosem hiányoztunk a rongyos bálokról, és azokról a bulikról sem, ahol a Neoprimitív fellépett. Igen, ők voltak az az öt srác, akik hamarosan kiegészültek Föld S. Péterrel, és művelték ezt később az egyetem kereteiből is kilépve, addig, míg nekik is örömet szerzett a közös együttlét. Az utóbbi időkben évente vagy kétévente, vagy, ahogy sikerül újabb és újabb búcsúkoncertet adnak, amit hűséges rajongótáboruk mindig nagy örömmel fogad.
Kérdeztünk; kérdeztük félelmeinket, kétségeinket és bár a válaszok többnyire optimista kicsengésűek voltak, úgy érzem, hogy nagy örömre továbbra sincs okunk. Arra gondoltam, na, itt ülünk mi, hogy is mondjam a jelenlegi nyugdíjkorhatár szempontjából még MHK-s
Mostanság majd mindenkitől azt hallom: Áldott ünnepeket! Nem tudom biztosan, hogy, aki mondja, az komolyan is gondolja, szívből, igazán! Hát legyen, legyen áldott minden nap és minden jóravaló ember! Na, ettől szerencsére még igen messze vagyunk, így aztán van még miért élni!
Matyit az egyetemen ismertem meg. Nagyon jó családból származó, nagyon tehetséges kosaras fiú volt. Magas is, helyes is és buta sem. Nem volt sziporkázóan okos, de jó fej volt és vicces. Szerette őt a csapat, a csoport, ő meg szerette a sört és minden a betűvel kezdődő szeszt. Ki nem az egyetem alatt? Hát, nagyon kevesen nem. Az egyetem környékének kocsmáiban törzsvendég volt, jól állt neki, ha piált, még viccesebb volt. A diplomáját ugyan csak másodszorra védte meg, mert kiderült, hogy mások tollával ékeskedett, de azonnal jó munkahelyre került, onnan még jobba. Igen hamar igen nagy pénzek felett rendelkező szervezet egyik csúcsembere lett. Közben meg is nősült. Na, a lány is nagyon jó családból származott és már akkor saját lakásuk volt, nem is akármilyen, mikor a többség ezt a nyugdíj előtt megvalósuló projektnek gondolta. Az egyetem után már ritkábban találkoztunk, de tudtunk egymásról. Ez a család és karrierépítő időszak, amikor kicsit szétesnek a régi barátságok. Velünk is így esett. Néha - néha elszaladtunk hozzájuk, vendégségbe, jót dumáltunk, elváltunk. Egyszer is egy ilyen vendégeskedéskor ott felejtettem náluk a táskámat, amiért néhány óra múltán visszamentem. Akkor az én Matyi barátom nyitott ajtót, a szeme vérben forgott, nyelve erősen akadozott, a mozgáskoordinációja sem volt tökéletes, és egyedül ücsörgött a 60 nm-es nappaliban. Kérdem, hát a gyerekek és a Vali- ő motyogja talán a kisszobában. Osonok kifelé, és tényleg a lakás legkisebb szobájában ott kuporog Vali a két aprósággal, reszketnek, és remélik, hogy apa elalszik, mielőtt az agresszivitás erőt venne rajta. Ez után az eset után lassanként eltávolodtunk egymástól, én nem is találkoztam Matyival csak hallottam róla. Még hosszú ideig magas állást töltött be, bár már magáról is kimondta, hogy mindenki 11-ig akar vele találkozni, mert utána már hasznavehetetlen. Majd jöttek a hírek, hogy beteg… Sportoló szervezete részben visszaverte a szerveit ért támadásokat, de elváltan, magányosan, kerekesszékhez kötve éli napjait, a valaha volt csupa mozgás kosaras.
Tamás úgy fejezte be a középiskolás éveket, hogy az alkohollal csak könyvekben és filmeken találkozott. Jó és szorgalmas gyerekként abszolválta a nagykorúságáig eltelt éveket. Majd jött a felvételi, a sikeres és a kötelező katonaság. Tamás úgy érezte, hogy rengeteg a bepótolni valója, és fel kell vennie a versenyt a katonatársakkal. Tizenegy hónapig keményen edzett, és mire a gólyatáborba került, már semmivel sem volt lemaradva a többiektől. Ő is okos volt, nagyon okos, és kisfiúsan megnyerő. Zsongtak is körülötte a csajok, de ezt a fajta kommunikációt nem értette, nem érezte és elmarta gyorsan a körülötte feltűnő, csinos is, okos is lányokat. Az ivást pedig rendesen gyakorolta: „Übung macht der Meister „ elv mentén. A régi barátok valahogy elmaradoztak mellőle és új ivócimborákkal múlatta az időt. A bulikon ő is gyakran kiütötte magát. Esze maradt szerencsére és kötelességtudata is, így gyerekjáték volt az egyetem, a diploma. Majd elindult egy pályán, mint tehetséges, reményteljes versenyző, ahol a szakma nagyjai is pártfogásukba vették, a kisfiúsan bájos, tehetséges fiút. Majd a piával kiütötte magát ebből a körből is egy időre. Jöttek, mentek a nők, a házasságok; Az egyikben ő gyötört, a másikban őt gyötörték, de bizonyára megérdemeltem eljött a harmadik, az igazi, aki helyreállította a lelki békét és együtt kiszabadították Tamást a pia fogságából. Ma boldogan él, míg remélem, jó sokára, meg nem hal.
Kiderült, hogy egy közös ismerősünk, neki kollégája, nekem a barátom felesége öngyilkos lett , és élet halál között lebeg. A következő néhány napban dől el, hogy itt maradhat közöttünk vagy átlép egy másik világba… Sokkot kapok én is, hiszen egy ragyogó fiatal nőről van szó, okos is , szép is, szeretni való a stílusa és van egy férje meg két csodaszép, még anyát erősen kívánó gyereke. Van munkája, élete, ha nem is sok, de emberi lét viteléhez megfelelő pénze és nem győzöm hangsúlyozni két ragyogó gyereke. Tudom, hogy voltak gondjaik, hogy hiába a diákkori szerelem , már nem éltek olyan jól, de mégsem értem, mert fiatal még bármilyen újrakezdéshez, és ott két csodás szófogadó, jó és kitűnő tanuló gyerek. Mindent értek, hogy a házasságában csalódott, tudom is miben, nem egy harmadik lépett közbe, hanem a bizalom veszett el örökre. Ez rossz, sőt nagyon rossz, de kiheverhető és túlélhető, mert erős a hátország; ott a két gyerek. … És ez mégsem volt elég. Azt is tudom, ha a lélek eltörik, azt nem lehet gipszbe rakni, de orvosi segítséggel és erős családi háttérrel lassan gyógyítható. Sajnos az a baj, hogy ez kívülről nem igen látszik, csak belül törik, belül fáj, és mire észrevesszük, akkor már sokkal nagyobb a baj, mint gondolnánk…Régi ismerősöm elmondta, hogy mit tud és kérte beszéljek a barátommal. Azt hiszem iszonyat lelkifurdalás gyötri, mert mondta, hogy nem hagyja magára kollégáját. Azt hiszem tudja, hogy már látta régóta a jeleket , és mégsem szólt, mégsem húzta meg a vészcsengőt, és mire meghúzta, már régen késő volt. Sajnos ebbe a csapdába gyakran besétálunk, hogy maga alá temet a napi verkli, a kitűzött cél,a feladat, és nem vesszük észre a finom ki s rezdüléseket, a néma segélykiáltásokat, amiket munkájukat féltő kollégák küldenek. Mikor észrevesszük, akkor már késő…
Mióta a gyerek és ifjúsági meccsek helyett felnőtt kosármérkőzésekre járok, azt látom, hogy az elmúlt évtizedekben új sportág született. Ez a szurkolói csapat. Biztos, hogy nem mai találmány, de bennem az utóbbi hónapokban tudatosodott a léte. A sportág átmenet a szellemi és fizikai sportok között és legalább egy busznyi ember szükségeltetik a magas színvonalon való műveléséhez. Igazi tömegsport, hisz tömegben űzhető, fizetség nem jár érte, sőt inkább művelői fizetnek a részvételért. Szellemi is, mert a csapat verseinek ismerete szükségeltetik hozzá, sőt még némi idegennyelvtudás is, egyiknél sem kell nagy agytornára gondolni, de az alapművek hibátlan és kórusban mondott ismerete elengedhetetlen. Fizikai is, hisz a meccs közbeni felugrálások és ökölrázások hibátlan végzéséhez jó kondíció szükséges. A kisebb nagyobb sörpocak nem alapkövetelmény, de nem hátrány, és az sem, hogy kellően erős indulatokat bármikor képesek legyünk előállítani…
Megkezdődött a férfi kosárlabda bajnokságban a rájátszás. Sajnos egyetlen budapesti sportklub sem büszkélkedhet NB I-es csapattal, így a magyar vidék dönti el, hova is kerül a bajnoki cím 2011-ben. A meccsek itt mát ki-ki alapon bonyolódnak. Három nyert játékig folyik az ütközet, így a hibázás senkinek sem megengedett. Nem mindegy, hogy 3-0 vagy 3-2 a csatározás vége, hiszen a mérkőzések számának növekedésével fárad a láb, a kéz, az agy.
más oktatási és szociális intézményeket is) fenntartó Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség nevében, mint ennek az egyháznak az elnöke, a következő tájékoztatást adom.
A minap találkoztam egy régi ismerőssel. Valóban régen láttuk egymást, de a barátkozós oldal segítségével azonnal beazonosítottuk a másikat , meg örültünk is.. Mondta, hogy nincs túl jó passzban, mert ki ugyan nem rúgták, helyette a cége, bizonyos állami tulajdonú egyszerűen megszüntette azt a tevékenységet, ahol ő is kereste kenyerét. Most egyszemélyes tanácsadóként dolgozik, ami , mint tudjuk nem könnyű kenyér.
Olyan ez, mint mikor egy tegnap még népszerű énekes mára már avíttá válik. Ő ugyanúgy énekel, mint tegnap és mégsem szeretik. Nem érti, mi történt, hogyan is esett meg, hogy kidobták, mint egy használt papír zsebkendőt. Na, valahogy ilyen érzés középkorúan egy gödör mélyén ülni és mivel nincs semmi tapasztalatod, mindenkitől félsz, mindenkiben ellenséget látsz, úgy érzed egyedül maradtál a világgal szemben. Hiába mondják a tapasztalatokban bővelkedő barátok, hogy ezt is túl lehet élni, és vélhetően lesz még jobb is. Te azt hiszed, hogy a mély gödörnél csak mélyebb létezik és a kivezető létrát elvitte valaki.
Olvastam itt is ott is, hogy egyik EU képviselőnk, nevezetesen Deutsch Tamás az egyik közösségi portálon osztja meg gondolatait. Az infók szerint három hete ott beszéli ki magából a feszültségeket„Dajcstomi” név alatt volt hon,mostanság EU-s honatyánk.
inek nagyobb pisztolya van , és kezdődik elölről a dolog egyre és egyre durvábban…
Ez a két felvonásos vígjáték is a Műhelymunka Társulat produkciója volt. Ahogy először a „semmit sem várok” érzésével érkeztem a színházba, úgy másodjára már erősen vártam, hogy két kellemes felvonásban legyen részem. Szerencsémre így is történt…Azt hiszem a címválasztás volt a darab leggyengébb pontja, mikor a google-n rákerestem, hát nem kimondottan színházi élmények vitték el az első helyek némelyikét.
A csúcs figura, mindenki tisztelete mellett. Steve (Boronyák Gergely), a bumburnyák macsó, aki imádni valóan „bunkó”, miközben hihetetlenül bölcs is. Hogy a már említett párhuzamra hivatkozzam; Phoebe figurája ilyen a Jóbarátokban, amely karakter hiteles eljátszása igen összetett színészi feladat. Nehéz a buta bölcsességét élvezhetően és meggyőzően színpadra vinni!! A lányok Alex (Gyebnár Csekka) és Klara ( Richard nővére) is rendben vannak. Alex minden tekintetben az útkeresési szakaszban van éppen: keresi a munkát, keresi a szerelmet meg az életben elfoglalt helyét. A nővér, Klara (Álmosd Phaedra), határozott és öntudatos,olyan nő ,aki mindig tudja, mit akar és azt el is éri. Éppen emiatt sokszor riadnak meg tőle a pasik . Így mindkét nő számára a párválasztás nem egyszerű feladat, kinek ezért, kinek meg azért. A meleg páros Tomi (Bor László) és Richie szeretnivaló „csapat” Richardról az első pillanatokban lejön, hogy valami nem stimmel nála, mert előzőleg jó fej volt és kedves, mist meg agresszív és mogorva. Tomi pedig a maga kedves hóbortos módján igyekszik orvosolni a helyzetet, valljuk meg, nem sok sikerrel, és persze sosem tudja, hogy fiú-e vagy lány. Aztán kiderül, hogy Richard (Pinczés Attila) depressziós, de a baráti gondoskodás miatt csak „baj” lesz és nem tragédia. talán tanulságul is szolgál majd, hogy a problémákat nem kikerülni kell, hanem megoldani! Hiszen, ha odafigyelünk egymásra, ha észrevesszük, saját értékrendünk mellett el kell fogadnunk a máshogyan gondolkodókat is, ahhoz, hogy mi is jól érezhessük magunkat.
Hát, hogy mint vagytok kedves Pistukám, gondoltok- e néha- néha rám? Így is kezdhetném a nagyoktól lopva , erősen szabadon értelmezve….
Nem voltunk soha azok a sülve - főve együtt vagyunk barátok, de ahányszor találkoztunk, az számomra mindig egy ünnep volt, és úgy éreztem, neked is örömet okozott.!
Ami nincsen: minden baloldali ember rossz, és minden jobboldali ember jó kijelentés igazsága. Hiszen az ember jósága nem a politikai nézeteitől függ, hanem, hogy az általános egyenértékes értékrend mentén mit képvisel. Elég a tízparancsolatra gondolnunk és máris közös nevezőn lehetünk. Szóval én az gondoltam, hogy te Pistám, te egy jó ember vagy, és én, mi is jó emberek vagyunk, ami minket egy életre összeköt. Jöhet bármilyen párt, hatalom, mi összetartozunk, és mint eddig is, segítjük egymást jóban is rosszban is.
Szombaton Macbethtel voltam, egy helyen egy időben, míg ő a színpadon, addig én a nézőtéren, Történt ez Székesfehérváron a Vörösmartyról elnevezett színházban, egy majdnem tavaszi márciusi estén. Gyerekkoromban, mikor tájt még csak a pöttyös és csíkos könyvek adták olvasmányaim derékhadát, azt hittem, hogy a Macbeth az valami nő, és abból is a végzetes fajta. ( Na jó, akkor nem ezekkel a szavakkal mondtam!) Majd találkoztam Shakespeare-el és az ő műveivel, és más zseniális darabokkal együtt a Macbeth is kedvencem lett. Aztán már egyetemistaként láttam Polansky e tárgyban készült filmjét és még jobban beleszerettem a véres drámába. A drámáról azóta is elsőként mindig a filmes változat jut eszembe.
Úgy látszik ez a tavasz Machbeth jegyében telik, hisz az Operaházban is színpadra kerül márciusban a zenés változat. Nem tudom, hogy aki műsorra tűzte, az éppen mire gondolt, de én rögtön arra; íme, egy történet arról, hogy a hatalom a legtöbb embert vakká és elbizakodottá teszi. A hatalom birtokosaként elfelejti, hogy a vezető szerep mindig egyfajta szolgálat, amit kellő alázattal szükségeltetik gyakorolni. Sajnos sokan beleesnek, abba a tévhitbe, hogy Isten helyén többen is lehet osztozni, de előbb utóbb mindig kiderül, hogy ezt a szerepet, csak egy személynek írták meg. A Vörösmarty Színház Macbethje Kálloy Molnár rendezésében került színpadra.
háborús hős bedől három boszorka jóslatának, és ettől megrészegülve minden erejével a hallott jövendölés beteljesedésén munkálkodik. Lady Macbeth erős unszolására- hisz minden sikeres férfi mögött ott áll egy nő-
Színházban jártam ismét, hiába milyen kultúrlény vagyok! Az estet nem a budapesti klasszikus kőszínházak egyikében töltöttük, hanem a Városliget szomszédságában található Liget Színházban, amely a mai kor sajátosságai közepette a Budapesti Végrehajtó Kamarával vagy Bírósággal (?) közös épületben székel. Napközben megy a szorgos munka, az este pedig a szórakozásé. A színháztermen is látszik, hogy művészi produkciók mellett továbbképzések és szakmai szimpóziumok is zajlanak olykor itt.
Az ismertető szerint; A történet négy főiskolás fiatalról - egy lányról és három fiúról- szól. Arról, miként ismerik meg egymást és főképp saját magukat. Az élet különös helyzetet teremt. A fiúk, akik közül az egyik homoszexuális, közös kollégiumi szobát kapnak egy lánnyal, akit a beiratkozásnál fiúnak hisznek a neve miatt. Először menekülnének ebből a képtelen szituációból, de később rájönnek, hogy így sokkal érdekesebbek a hétköznapok. Természetesen minden megtörténik velük, ami csak megtörténhet egy kollégiumban: szerelem, csalódás, kamaszos hülyéskedések, dráma, fájdalom, megaláztatás, összeveszések és kibékülések, őszinteség és hazugság és megannyi humoros pillanat. A darab vége igazi csattanó; talán még az is kiderül, hogy ki az igazgatónő titkos szeretője… .jpg)
A színészek Gyebnár Csekka, Pintér G Attila, Boronyák Gergely, Maróti Attila, Falvai András, Bor László, Pinczés Attila által megformált karakterek teljesen rendben voltak, sőt szerintem valamennyiünk tanulós éveiben ott volt majd mindegyik embertípus: Az öntudatos, mégis magányos lány, a szájhős alfahím, a fiú, aki majdnem lány , ha máshol nem ,hát lelkében, és a fiú, akit mindenki szeret, de mégsem találja a helyét. És ami nagyon fontos, érzed végig, hogy a színpadon levők is nagyon jól érzik magukat az est folyamán, s természetesen e a jókedv oda-vissza sugárzik színész és közönsége között.
„Társulatunk 2006 tavaszán alakult, kreatív, ambiciózus, fiatal színészekből. Elhatároztuk, hogy megmutatjuk magunkat a közönségnek, és önerőből életre keltettünk egy társulatot, amely színvonalas előadásokkal, a klasszikus színjátszást előtérbe helyezve igyekszik belopni magát a nézők szívébe..jpg)
A színház beharangozójában ez áll: „Amikor még nem volt színes a tévé, nem épült meg a metró, nem volt mobil a telefon, sőt, immobil se volt, amikor a háló csak a halászoknak szolgált, és hajlekötőnek, vagy cekkert csináltak belőle, szóval azokban a hatvanas években minden más volt, kivéve az embert. Tabi írásai 2011-ben azt bizonyítják, hogy bizony mi emberek ugyanolyan esendőek vagyunk a kapitalista viszonyok között, mint abban a régi-régi szocialista rezsimben. Tabi nem szól egy szót se a Politikáról, mégis minden abszurd jellemrajzában ott vibrálnak az adott korszak szorongásai, és tartunk tőle, hogy ezeknek a szorongásoknak színusz görbéi ma ugyanúgy kilengenek bennünk, mint egykor. „.jpg)
Tényleg nincs benne direkt politika, csak annyi, amennyit át akarunk hallani belőle. Rövid jelenetek követik egymást a színpadon, ahogy ma mondanánk, hogy mindenki értse, olyan klipszerűen köszöntenek be az önálló, néhány perces történetek, amiket filmhíradóból vett szösszenetek és a hatvanas, hetvenes évek híres reklámfilmjei fűznek egységbe vagy éppen választanak el egymástól Hisz az egyes villanásokat „csak” az köti össze, hogy mind az emberről szólnak, az örömről, a bánatról a kiszolgáltatottságról, nő és férfi kapcsolatáról, barátságról. Ami elképesztő, hogy mennyire aktuálisak ma is, pedig hol vagyunk már a hatvanas évektől! És ami nagyszerű, hogy mindenki azt gondol mögé, amit csak akar, és mégis együtt nevetünk. Mindenki hozzátett az est hangulatához, de számomra Egri Márta alakítása volt igen emlékezetes és persze Lórán Lenke (83) frissessége igen irigylésre méltó. Na és ott van a felejthetetlen Neoprimitív együttes Szántó Jetijének nagylánya, a Szántó Szandra, aki mint ifjú komika bontogatja sikerrel a szárnyait, meg persze a „fiúk”. Volt közte ének is, jó, és nagyon jó is, amit Heilig Gábor követett el, és a művet összerendezte az igazgató, a Verebes.
Mikor elvesztettem a munkám igen csak elszomorodtam, dühös voltam és rendkívül igazságtalannak éreztem, ami velem történt. Akkor indítottam el ezt a blogot, hogy érezzem, rajtam kívül más is hozzájuthat örökbecsű gyöngyszemeimhez. Aztán, mint különböző személyiségfejlesztő tréningeken nevelkedett honleány, belenéztem saját magam mély bugyraiba is, hogy feltárjam az ok okozati összefüggéseket. Próbáltam kívülről vizsgálni a történteket, mély önvizsgálatba fogtam, és az eredmény? Ugyanolyan dühös és megbántott voltam, mint annak előtte. Így aztán arra a következtetésre jutottam, hogy nagy méltánytalanság és igazságtalanság történt velem. Sosem hittem abban, hogy egy kapcsolat csakis az egyik fél hibájából romlik el, legyen az szerelem, házasság, barátság vagy munka. Igen, én is hibáztam, mert nem az alkalmazotti lét játékszabályai szerint játszottam, nem fordítottam elég energiát a tapossuk egymást és pedálozzunk felfelé fontos kettős szabályra. Azt gondoltam, hogy elég munkámat szívvel és szakértelemmel végezni és hittem a több évtizedes barátság erejében, és abban, hogy hisznek nekem, hisznek bennem. Ebben igen nagyot tévedtem. …
Számomra ezzel a felismeréssel együtt beköszöntött egy nagyon labilis korszak, a bánat korszak, ahol a kirívóan magas vérnyomás mellé pocsék lelkiállapot és hosszan tartó, igen erős rosszkedv párosult… Egyik orvostól, mentem a másikhoz és hál’ Isten semmi szervi bajom nem került napvilágra. Minden bajok okozója az „agybaj”’.jpg)
Ez így van, de középiskolás korom óta nem voltam ilyen fokon eltartott, meg kell, mondjam az érzés önmagában is kutyasz’r. Gimis koromra kellett utoljára a szüleimtől fagyira is pénzt kérnem … na, ehhez már túl idős vagyok, hogy ismételtem beleszokjak ebbe a furcsa, számomra kiszolgáltatott helyzetbe. …Mindenesetre én úgy éreztem, hogy a családban elfoglalt helyem erősen romlott, még ha ezt nem éreztette velem senki sem.
És hipp -hopp ott voltam, ahol annak előtte. Na, jó, annyi történt, hogy néhány kilótól megszabadultam és ez a lelkemet is simogatta kicsinyét. 